Sztárok

Kern András rosszulléte miatt szakadt félbe a Pesti Színház előadása - végül mentőt hívtak a helyszínre

Kedd este félbe kellett szakítani Az imposztor című darabot a Pesti Színházban. Csak később derült ki, hogy az előadást a Kossuth-díjas Kern András rosszulléte akasztotta meg. A színészhez mentőt hívtak a kollégái.

Megszakadt Az imposztor előadása

Kedd este félbeszakadt Az imposztor című darab előadása a Pesti Színházban - értesült róla a Blikk. A hírek szerint az előadást a Kossuth-díjas színművész, Kern András rosszulléte akasztotta meg, akihez a kollégái mentőt is hívtak. A lap úgy tudja, a színész azóta már otthon van, de nyilatkozni nem kívánt az üggyel kapcsolatban. Csupán ennyit közölt: "Egyelőre nem tudom, mit mondhatok ebben az ügyben, mert nem egyeztettem a színházzal."

Korábban arról szóltak a hírek, hogy Az imposztor előadása "egészségügyi okokból" szakadt félbe, akkor azonban még nem lehetett tudni, hogy a színészgárda melyik tagja lett rosszul. A történtekről Rudolf Péter, az előadás rendezője, a Vígszínház igazgatója tájékoztatta a közönséget - tudta meg a közvélemény az Index egyik helyszínen tartózkodó munkatársától. A darabot, mely a színház varázsáról és kiszolgáltatottságáról szól, december 7-én mutatták be a Pesti Színházban.

Leadfotó: Facebook / Hírstart

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Lifestyle
Anno még szeptemberben élesedtek a Digitális Állampolgár alkalmazás funkciói, a parlament azonban megszavazta, mikortól jön el a korszak, amikor már a személyazonosító igazolványt sem kell magunkkal...
Sztárok
Január 6-tól minden hétköznap délután láthatják a nézők az ikonikus sorozat epizódjait az első résztől.
Sztárok
Kedd este félbe kellett szakítani Az imposztor című darabot a Pesti Színházban. Csak később derült ki, hogy az előadást a Kossuth-díjas Kern András rosszulléte akasztotta meg. A színészhez mentőt...
Sztárok
Ősz szakáll, hosszú haj, furcsa mosoly: az Osztrák Tölgy egészen új arcát mutatja a nézőknek.
Utazás
Az érdekes utazáson négy laposföld-hívő és egy nem laposföld-hívő vett részt. A cél az volt, hogy az előbbiek a saját szemükkel lássák: az Antarktiszon 24 órán keresztül nem megy le a nap.
Lifestyle
Ha te is valami olyan desszertet szeretnél az asztalra tenni az ünnepek alkalmából, ami hamar elkészül és még finom is, mégsem kell vele pepecselni, akkor ezt a receptet imádni fogod.