Sztárok

Csányi Sándor kalandos módon ismerte meg feleségét

Nem imponált neki, hogy egy sztár udvarol

Tenki Réka és Csányi Sándor legutóbb a Becsúszó szerelem című film premierjén jelentek meg együtt, ahol látszott, majd kicsattannak a boldogságtól. A díszbemutatók igen fontos szerepet töltenek be az életükben, ugyanis második gyermekük is egy ilyen eseménykor döntött úgy, itt az idő, meglepi szüleit.

Till Attila arról is faggatta a színésznőt, amikor Csányi Sándor udvarolni kezdett neki, ő is csupán a sztárt látta-e benne, voltak-e előítéletei vele szemben, valamint, hogy imponált-e neki, hogy az ország egyik legkedveltebb színésze csapja neki a szelet.

"Ki mást? Mi mást? Mit látsz a bulvárból? Mit látsz a tévéből? Rádruháznak egy képet, egy személyiséget, és azt mondják, ez vagy te. És te ezt látod, és ezzel azonosítod. És azt gondolod, hogy ő ilyen, pedig nem.

Nem imponált, hogy egy sztár udvarol, sőt. Ebbe bele sem gondoltam. Én amikor először találkoztam vele azt gondoltam, nem akarok ilyen emberekkel bezsélgetni. Addig, amíg nem dolgoztam velük, és nem ismerem meg őket, én nem akarok odamenni bratyizgatni. Nem, ezt utálom. Én elkezdek dolgozni, és azt szeretném, hogy dolgozom, dolgozom, dolgozom, ez az ember eljön engem megnézni, és elkezd velem arról bezsélgenti. Mert akkor a saját terepemen vagyok, és van miről beszélgetni."

Lapozz, Tenki Réka nyilatkozata folytatódik!

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Utazás
      Március utolsó napjai egyáltalán nem úgy alakulnak majd, ahogy mindenki remélte, de a következő hónapban sem lesz hozzánk kegyes az időjárás.
      Sztárok
      Az Oscar-díjas színész-rendező egy friss címlapinterjúban beszélt a Jennifer Lopezzel való kapcsolatáról. A beszélgetés során Affleck arról is szót ejtett, milyen habitusbéli különbség vert éket...
      Sztárok
      A Nemzet Színésze elmondta: bár mindig könnyen esett szerelembe, sosem ábrándozott nagy, fényes esküvőről - ami végül ki is maradt az életéből.
      Lifestyle
      Bár még mindig csak március második felében járunk, hamarosan itt a hőségszezon. Ha neked is van otthon klímád, mindenképpen el kell végezned egy fontos feladatot, mielőtt beköszöntene a nyár.
      Home&Design
      Ha azt hitted, hogy a 2000-es évek lakberendezési divatjai örökre feledésbe merültek, van egy meglepetésünk: néhány ikonikus trend újra hódít! Vajon te is készen állsz a nosztalgikus, mégis modern...
      Lifestyle
      Rosszul indult az év? Ha az elmúlt hónapokban minden félrement, van egy jó hírünk: három csillagjegy végre fellélegezhet, mert a tavasz meghozza számukra a fordulatot és búcsút inthetnek a...