Zamárdi csak az 5. lett! Tudd meg, melyek voltak idén a legnépszerűbb hazai nyaralási célpontok

Egyre kevesebben utaznak el egy egész hétre nyaralni, a magyarok többsége csak 3-4 éjszakára foglalt belföldi szállást az idei nyáron, de a kánikula kárpótolta a szállásadókat a hideg tavaszért – derült ki a Szallas.hu nyári statisztikáiból. Már minden ötödik foglaláskor SZÉP-kártyával fizettünk, a legnépszerűbb úti cél pedig Siófok volt.

Jelentősen, 4-5 százalékkal csökkent a hat vagy hét éjszakára szóló belföldi szállásfoglalások aránya az előző év nyarához képest a Szallas.hu statisztikái szerint.

„A magyarok kétharmada csak hosszú hétvégére foglalt szállást az idei főszezonban, úgy tűnik, a tehetősebbek is inkább többször rövidebb időre utaznak el” – magyarázta az eredményeket Szigetvári József, a portál ügyvezetője. Az átlagos foglalás az idei nyáron 3 vendégéjszakára szólt, és 50 000 forintba került.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Megugrott ugyanakkor a SZÉP-kártya felhasználásának aránya: a Szallas.hu statisztikái alapján a főszezonban minden ötödik szállást így fizettek ki.

„A SZÉP-kártyával fizetők ráadásul többet költöttek szállásra, az átlagos foglalási érték 57 000 forint volt, a szállásadóknak tehát megéri ilyen fizetési lehetőséget biztosítaniuk” – tette hozzá Szigetvári József. A tavalyi nyárhoz képest 5 százalékkal növekedett az együtt utazók száma, valószínűleg a költséghatékonyságot szem előtt tartva mentek együtt nyaralni nagyobb társaságok.

Budapestről balatoni apartmanba vágynak

A portál ügyvezetője szerint nyáron mindig az apartmanok és vendégházak keresettebbek, idén például csak a nyaralók 40 százaléka választott valamilyen szállodát.

„A tapasztalataink szerint azonban a hoteltulajdonosok is jó szezont zártak. A hosszú kánikula kárpótolt a hideg tavaszért, július közepétől augusztus 20-ig a Balaton partján és a népszerű fürdővárosokban a szállodák is teltházzal üzemeltek” – mondta Szigetvári József. Az ügyvezető hozzátette, hogy az adatok alapján éves szinten 8 százalékos növekedést jósol 2013-ra a belföldi szálláspiacon.

A legtöbben Budapestről utaztak nyaralni

A statisztikák szerint a legtöbben Budapestről utaztak nyaralni, a főváros után Debrecen, Győr, Miskolc, illetve Szeged „adta” a legtöbb belföldi vendéget. Budapest a legnépszerűbb célpontok listáján is a hetedik helyen áll, a nyár legnagyobb nyertese azonban kétségkívül a balatoni régió volt: a foglalások alapján a legnépszerűbb utazási célpontoknál tízből öt található a magyar tenger partján.

Még több érdekes cikket a Balatonról ide kattintva olvashatsz!

„Az Év Szállása verseny jelenlegi állása azonban kicsit más képet mutat: a települések közötti harcban a harmadik helyre küzdötte fel magát Csesznek, és Szeged is sokat javított helyezésén, míg Balatonfüred és Siófok veszített pozíciójából” – jegyezte meg Szigetvári József. A versenyben jelenleg Hajdúszoboszló áll az élen, de a szavazás november közepéig tart, így még változhat az Év Turisztikai Települése címért versengők sorrendje.

TOP10 nyaralási célpont

  1. Siófok
  2. Hajdúszoboszló
  3. Balatonfüred
  4. Balatonlelle
  5. Zamárdi
  6. Eger
  7. Budapest
  8. Balatonboglár
  9. Gyula
  10. Zalakaros

TOP10 kiindulási pont nyaraláskor

  1. Budapest
  2. Debrecen
  3. Győr
  4. Miskolc
  5. Szeged
  6. Pécs
  7. Nyíregyháza
  8. Kecskemét
  9. Székesfehérvár
  10. Szombathely

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Az nyílt titok, hogy a TV2 megpróbálta rávenni Sárközi Ákost, hogy csatlakozzon a Séfek séféhez, azonban milyen szerepet szánnának Rácz Jenőnek?
      Egészség
      Ha nem szeretnél másnap fáradtan ébredni, akkor mindenképp kerüld ennek a népszerű italnak a fogyasztását, ugyanis összezavarhatja az alvásciklusod, és álmatlan éjszakákat okozhat.
      Sztárok
      Süveges Eszter, az ATV egyik időjósa harmadik gyermekével várandós, így hamarosan új időjárás-jelentő érkezik a csatornához.
      Sztárok
      2026-ban kerülhet a mozikba a kultikus animácis film, a Shrek ötödik epizódja, melynek magyar változatában már biztosan nem Gesztesi Károly fogja megszólaltatni a címszereplőt. Vajon tényleg a...
      Sztárok
      Korda György is a jelöltek között volt férfi zsűritag kategóriában a Televíziós Újságírók Díjátadón – a gálán az énekessel és Balázs Klárival népszerűségük titkáról, valamint idei terveikről...
      Utazás
      Hadja Lahbib, az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztosa minden EU-s állampolgártól "72 órás önellátást" kér.