Utazás

Áprilistól újra fizetős lesz a belépés Velence történelmi városközpontjába

Az olaszországi Velencében április 18-tól ismét fizetős lesz a belépés előre megjelölt napokon, a múlt évhez képest némi áremeléssel.

Így küzdenek a tömegturizmus ellen

Április 18. és május 4. között minden nap fizetni kell a Velence történelmi városközpontjába való belépésért. Ezt követően fizetős lesz a belépés május, június és július minden hétvégéjén, ami az esetek többségében a pénteket is magába foglalja a szombat és a vasárnap mellett – írja az MTI.

Egyelőre összesen ötvennégy napot érint a fizetős beléptetési rendszer, miközben tavaly huszonkilenc napon alkalmazták. Napidíjat reggel fél kilenc és délután fél öt között kell fizetni. Aki korábban vagy később érkezik meg a városba, ingyenesen léphet be. A tarifa emelkedik 2024-hez képest: ha a napidíjat az érkezés előtti negyedik napig kiváltjuk, fejenként öt eurót kell fizetni. Ha a fizetést az érkezés előtti utolsó három napra hagyjuk, a fejenkénti ár tíz euró lesz.

"Velence az elsők között szembesül a tömegturizmus problémájával, ezért vezettük be tavaly a fizetős belépési rendszert. A kísérlet működött, ezért idén növeltük a fizetős napok számát. Célunk nem változott: a turizmus szabályozásával igyekszünk megfékezni az év bizonyos időszakaiban a reggel érkező és este távozó látogatók tömegét, a minőségi szolgáltatások fenntartásával és a város rendkívüli öröksége védelmével" – hangoztatta Simone Venturini, a velencei önkormányzat idegenforgalmi felelőse.

Egyedül ők kapnak mentességet

Simone Venturini a Milánóban zajló turisztikai kiállításon és vásáron tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy 2024-ben a világ 194 országából érkeztek turisták. A látogatók 60 százaléka olasz volt, hat százaléka amerikai, utána pedig németek és franciák következtek.

A fizetési kötelezettség alól mentességet kapnak a Velencében született vagy a városban élő, tanuló és dolgozó személyek. A díjat a külföldieknek is csak 14 éves kortól kell megfizetni. A belépés ingyenes azoknak is, akik szálláshelyet foglalnak Velencében.

A február 14. és március 4. közötti farsangi időszakban a belépés ingyenes. A velencei karnevál idén a Casanova kora címet kapta a híres kalandor és író születésének 300. évfordulója alkalmából.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...
      Utazás
      Meddig kell még várnunk az igazi tavaszra? Nos, az előttünk álló héten biztosan nem érkezik meg, helyette olyasmit kapunk a nyakunkba, amitől rögtön lehervad a mosoly az ajkunkról.
      Lifestyle
      Meglepő, mi lett a sorsa az Európai Bizottság hét évvel ezelőtti irányjavaslatának, mely a félévenkénti óraátállítás megszüntetését szorgalmazta az Európai Unió területén.
      Lifestyle
      A csillagok most nem pihennek: három csillagjegy különösen erős energiák kereszttüzébe kerül a héten. Vajon te is köztük vagy?
      Lifestyle
      Vannak hetek, amikor minden egy csapásra megváltozhat – három csillagjegy most pontosan ilyen időszak elé néz. Az univerzum fontos döntések elé állítja őket, melyek hosszú távon formálhatják életük...
      Lifestyle
      Ahogy a Z generáció egyre több tagja lép be a munkaerőpiacra, a fiatal munkavállalók megtanulják kihasználni a rendszert, hogy megszerezzék a kontrollt a munkakörnyezetük felett.