Utazás

Véget ért a japánok történelmi holdmissziója

A Japán Űrkutatási Hivatal (JAXA) szerint véget ért a japán SLIM (Smart Lander for Investigating Moon) űrszonda missziója – írja az MTI. Az űreszköz 2024 januárjában landolt a Holdon.

Befejezettnek nyilvánították a küldetést

A közlemény szerint augusztus 23-án nyilvánították befejezettnek a küldetést, a SLIM pedig túlteljesítette kitűzött céljait. Az űreszköz három fagyos, holdi éjszakai periódust is túlélt, ám május óta nem sikerült kapcsolatba lépni vele.

A SLIM a Shioli-kráterben végzett kőzetelemzést. Kutatási eredményeit a JAXA ősszel hozza nyilvánosságra.

A kisméretű, 2,4-szer 1,7 méteres szonda január 20-án landolt, és ezzel Japán az ötödik ország lett a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Kína és India után, amelynek sikerült puha leszállást végrehajtani az égitesten.

A két korábbi japán holdküldetés, 2022-ben és 2023-ban, kudarcot vallott.

A SLIM szinte pontosan az eredetileg kitűzött ponton érte el a felszínt, ám kezdetben gondjai támadtak az energiaellátással, mert az oldalára dőlt, és napelemei rossz szögben álltak. A leszállóegység azonban később működőképes lett, képeket is küldött a Földre, és három alkalommal is sikerült túlélnie a mintegy kéthetes holdi éjszakát. A JAXA április 28-án vesztette el vele a kapcsolatot.

A Földön a mai napig tartanak egy olyan globális katasztrófától, ami veszélybe sodorná az emberiség túlélését. Emiatt jönne létre ez a bázis a Holdon.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Lifestyle
      A csillagok most nem pihennek: három csillagjegy különösen erős energiák kereszttüzébe kerül a héten. Vajon te is köztük vagy?
      Lifestyle
      Vannak hetek, amikor minden egy csapásra megváltozhat – három csillagjegy most pontosan ilyen időszak elé néz. Az univerzum fontos döntések elé állítja őket, melyek hosszú távon formálhatják életük...
      Lifestyle
      Ahogy a Z generáció egyre több tagja lép be a munkaerőpiacra, a fiatal munkavállalók megtanulják kihasználni a rendszert, hogy megszerezzék a kontrollt a munkakörnyezetük felett.
      Sztárok
      Bizonyára sok rajongó ült a tévéképernyők előtt szomorúan A Nagy Duett második élő show-jának végén, ugyanis egy olyan páros esett ki a zsűri és a nézők pontjai és szavazatai alapján, akiket bizony...
      Lifestyle
      Az Ikreket bajba sodorhatja egy ígéretesnek tűnő ajánlat. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      A TV2 sztárja egy Kiss Márk által tervezett ruhában tündökölt Till Attila mellett, és bizony azt kell mondjuk, lélegzetelállító volt benne.