Utazás

174 év után megszűnik a távirat Magyarországon

Egy több mint másfél évszázados korszak zárul le április végén.

Az elmúlt évtizedben már alig táviratoztunk

A Magyar Posta április végén megszünteti a belföldi távirat és Posta-Világfax szolgáltatásait - közölte a cég saját honlapján. Minderre elmondásuk szerint azért került sor, mert egyre kevesebben éltek a távirat nyújtotta üzenetküldési lehetőséggel Magyarországon az elmúlt évtizedben. Érvelésükben azt is kiemelték, hogy a múltban már számos európai ország megszüntette a hajdan népszerű postai szolgáltatást, melynek honi története egyébként 174 esztendővel ezelőtt indult. Akin esetleg a bejelentés hatására úrrá lett a nosztalgia, és szeretne még egyszer táviratot küldeni, az április 30-áig még megteheti.

Magyarországon az első táviratot 174 éve, azaz 1847-ben Bécs és Pozsony között továbbították. Eleinte csak hivatalos táviratokat adtak fel, majd hamarosan megnyitották a lehetőséget a magánforgalom előtt is. A távirat a maga korában óriási jelentőségű információtovábbító médium volt, de jelentősége előbb a telefon széles körű elterjedésével fokozatosan, majd az internet fejlődésével párhuzamosan drasztikusan lecsökkent.

Fotó: 123rf

Lapozz, még több kulisszatitkot árulunk el a táviratról!

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Utazás
Sztárok
A színpadon és képernyőn egyaránt zseniális Christine Pascal filmrendezőként, illetve forgatókönyvíróként is maradandót alkotott, élete végül mégis szomorúan ért véget.
Lifestyle
Az Oroszlán nagy áttörést érhet el az életében. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Angelina Jolie fantasztikus estélyit választott a 2024-es Golden Globe-gálára: a színésznő minden jelenlévőt lenyűgözött, pompás megjelenését pedig egy jó darabig még biztosan emlegetni fogjuk.
Egészség
Lehet nem is figyelsz rá, és rutinból mosod a fogad, de ilyenkor jönnek elő azok a hibák, amik hosszú távon meg fogják bosszulni magukat.
Fashion&Beauty
Szeretnél az új évben egy kis frissességet és merészséget vinni a stílusodba? Idén télen nem csupán a sötét árnyalatok és a klasszikus darabok kerülnek előtérbe. Itt az ideje, hogy felfedezd a fehér...
Sztárok
Hajnal Bettina hiába lett a 2023-as Nagy Ő győztese, Jákob Zoltánnal később szétmentek, és a következő párjával sem maradtak együtt túl sokáig.