Utazás

A szuperszámítógép megjósolta az időpontot: ekkor tűnik el a Föld színéről az emberiség

A Naprendszerrel kapcsolatos vizsgálatok már korábban rávilágítottak: 5 milliárd év múlva valószínűleg elpusztul majd a Föld, méghozzá a hidrogéntartalékait felélő Nap miatt, mely előbb vörös óriássá növekszik, elnyelve így a kék bolygót, majd külső rétegeitől megválva fehér törpévé zsugorodik. A Bristoli Egyetem kutatóinak új szimulációjából azonban az is kiderül, hogy eddigre már nem lesz emberi élet a Földön.

Nem fogjuk tudni megfékezni a klímaváltozást

A brit kutatók szimulációjuk során a Föld jelenlegi éghajlati, óceáni kémiáját, valamint a tektonikus lemezek és az ökoszisztéma aktuális állapotát használták kiindulópontnak. A szuperszámítógép segítségével elvégzett kísérlet nyugtalanító végkövetkeztetéssel zárult. Bőven a Föld 5 milliárd év múlva esedékes pusztulása előtt el fognak tűnni a sarki jégsapkák, és mivel jelentékeny mértékben megemelkedik a tengerszint, a partszakaszok nagyobbik része elnéptelenedik, a Föld légköre pedig szén-dioxiddal telítődik, radikálisan megnövelve a hőmérsékletet - és ez mind-mind annak a klímaváltozásnak köszönhető, mellyel az emberiség már évtizedek óta s küzd, s melyet - olybá tűnik - nem fogunk tudni visszaszorítani. De vajon mikor tűnhet el a civilizációnk a Föld színéről? Lapozz, máris mutatjuk a szuperszámítógép válaszát!

A szuperszámítógép szimulációja szerint 250 millió év múlva pusztulhat ki az emberiség az imént említett, az éghajlatváltozással összefüggő folyamatok miatt.
Kattints a további képekért!

2023 októberében startolt el a NASA Psyche küldetése, mely már csak azért is figyelemreméltó, mert a program keretében a szakemberek egy teljesen új kommunikációs rendszert is teszteltek.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Utazás
      Az esetek többségében nem kell veszélyes helyzetektől tartanod, ha szállodai szobát foglalsz magadnak, mégis van azonban néhány biztonsági óvintézkedés, amivel érdemes tisztában lenned.
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...
      Sztárok
      A Rock 'n' Roll királya, Elvis Presley örökre beírta magát a zenetörténelembe, nemrég pedig unokái, Harper és Finley Lockwood is felhívták magukra a figyelmet – pedig még csak 16 esztendősek!
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...
      Utazás
      Meddig kell még várnunk az igazi tavaszra? Nos, az előttünk álló héten biztosan nem érkezik meg, helyette olyasmit kapunk a nyakunkba, amitől rögtön lehervad a mosoly az ajkunkról.
      Lifestyle
      Meglepő, mi lett a sorsa az Európai Bizottság hét évvel ezelőtti irányjavaslatának, mely a félévenkénti óraátállítás megszüntetését szorgalmazta az Európai Unió területén.