Ezt a bogarat képtelenség elpusztítani, pedig autóval is áthajtottak már rajta
Maguk a kutatók is a csodájára járnak a parányi élőlénynek.
Szupererő egy apró bogárban
Joggal feltételezhetnénk, hogy a bogarak Földünk legkiszolgáltatottabb élőlényei közé tartoznak: apró méretűek, védtelenek, és mivel a föld az otthonuk, könnyen rájuk taposhatunk. Ez azonban csak általánosságban véve igaz - a tudósok most például egy olyan bogarat találtak, mely speciális "törésálló" páncéllal rendelkezik. A szakemberek a Nature című tudományos folyóiratban publikálták úttörő tanulmányukat, melyből kiderül, hogy még autóval is áthajtottak a kis rovaron, ám az meg sem érezte. A Nosoderma diabolicum elnevezésű fajról van szó, melynek páncélja a kutatók szerint egy kirakósjáték mintázatához hasonlítható. Így aztán a dél-afrikai erdőkben honos bogár a testsúlyánál 39-szer nagyobb nyomást is gond nélkül elvisel!