Utazás

Évtizedekkel később megoldódott az ismeretlen országból származó férfi rejtélye

Városi legendák és összeesküvéselméletek főszereplője volt az ötvenes-hatvanas években az a férfi, aki egy nem létező országból származó útlevéllel szeretett volna bejutni Tokióba. A rejtélye csak most, hosszú évtizedekkel később nyert magyarázatot.

A rejtélyes férfi Tauredből

Taured – nem csoda, ha nem ugrik be hirtelen, hol lehet ez az ország, ugyanígy voltak ezzel a japán határellenőrök is, amikor az ötvenes évek folyamán a tokiói reptéren ellenőrizték annak a férfinek az útlevelét, aki az igazolvány szerint innen származott. Ilyen állam ugyanis a vámosok legjobb tudomása szerint nem létezett.

Természetesen kikérdezték a férfit, aki elmondása és az úti okmányában található pecsétek alapján is harmadik alkalommal látogatott a japán fővárosba. Több európai országból származó pénznemet is találtak nála, valamint az útlevelében is világszerte számos ország pecsétje szerepelt. Mivel a kibocsátó országtól eltekintve az irat nem tűnt hamisítványnak, a rendőrség vette a kezébe az ügyet. Először azt kérték a rejtélyes férfitól, hogy mutassa meg egy térképen a hazáját, ő pedig valahol Andorra környékén, a francia és a spanyol határ közelében jelölte meg a helyet. Elmondások szerint amikor észrevette, hogy az elé letett térképen nem szerepel Taured, ő maga is megzavarodott.

A nyomozók azt feltételezték, hogy kém vagy bűnöző lehet, de mivel semmi bizonyítékuk nem volt rá, hogy meggyanúsítsák valamivel, a hotelszobájában tartották és két őrt állítottak az ajtaja elé, amíg elmentek a feletteseikért. Azonban mire visszaértek, a férfinak hűlt helyét találták, nyoma veszett.

Lapozz a folytatásért!

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Fashion&Beauty
      Ránia és Letícia királyné gyakran tűnik fel hasonló stílusú ruhában – legyen szó elegáns gálavacsorákról, hivatalos eseményekről vagy hétköznapibb megjelenésekről –, emiatt pedig sokan úgy vélik,...
      Lifestyle
      A Ráknak fontos döntéseket kell hoznia a karrierjével kapcsolatban. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      Árpa Attila nyert az idei InStyle Men of the Year gálán az Év Médiaszemélyisége kategóriában - a színész-műsorvezetővel és szerelmével a helyszínen készítettünk interjút.
      Sztárok
      Tegnap este az InStyle Men újra megrendezte exkluzív díjátadóját, a MEN of the Yeart. A gálaesten tíz kategóriában díjazták azokat a férfiakat, akik saját területükön kivételeset alkottak, akik...
      Egészség
      Sok helyen foglalkoznak az interneten, köztük a TikTok-on is azzal influenszerek, hogy mennyire káros, rágózól, vagy ha lenyeled a rágót. A szóbeszéd valóban igaz lehet, és legrosszabb esetben rákot...
      Lifestyle
      A körforgalomban sokan meg szokták szegni a szabályokat, de van egy dolog, amiért keményen büntet a rendőrség. Most felhívták a figyelmet, hogy ezt semmiképp nem csinálhatod az autóddal.