Utazás

Utazhatunk Dubajba Ramadán idején? Kisokos a Ramadán ünnepéhez

Sokszor felmerül a kérdés, hogy a Ramadán idején egyáltalán lehet-e Dubajba utazni, és hogy tulajdonképpen mi is az a Ramadán. Összeállításunkból most ezekre a kérdésekre is választ kaphat az olvasó.

Ramadan Dubajban

Az iszlám vallást nagyjából 1,8 milliárd ember követi, a világ második legnagyobb vallásának tartjuk a kereszténység után. A muszlimok számára a Ramadán az iszlám naptár legfontosabb hónapja, idén március 11-től kezdődött és egészen április 9-ig tart.

Az iszlám vallás öt oszlopra épült; a hitvallásra („Nincs más Isten, csak Allah, és Mohamed az ő prófétája.”), a napi ötszöri imára, a Ramadán havában a böjtre, a zarándoklatra Mekkába, azaz a muszlimok szent városába, valamint az adakozásra a szegényeknek. Ezek a vallás legfontosabb pillérei, amelyeket minden igazhívőnek követnie kell. A Ramadán tehát az együtt eltöltött idő, a közösséggel való osztozás, a hagyományok őrzésének és a spiritualitásnak az ideje.

Imádkozás Ramadan idején Dubajban - Femcafe

Amikor külföldiként ebben az időszakban látogatunk Dubajba, különösebb változást nem látunk. Az üzletek ilyenkor meghosszabbított nyitvatartási idővel tartanak nyitva, a vendéglátóhelyek üzemelnek, de bizonyos íratlan etikett szabályokat igyekezzünk betartani, pl. kerüljük az ételek és italok fogyasztását, ha olyan emberek közelében tartózkodunk, akik böjtölnek, igyekezzünk visszafogottan viselkedni és lehetőség szerint az öltözködésben is legyünk kicsit szolidabbak - a vállat és térdet takaró öltözet tiszteletet jelent ilyenkor.

Lámpások Dubajban - Femcafe

Suhoor és iftar

A Ramadán idején érdemes részt venni egy suhoor vagy iftar étkezésen, melyeket már a szállodák is biztosítanak ilyenkor. A napfelkelte előtti étkezés a suhoor, amelyen a nem muszlim vallásúakat is szívesen látják, izgalmas és érdekes élmény egy ilyen eseményen részt venni. Aztán később, ahogy a nap lenyugszik, a város is mintha kicsit megállna, és ágyúdörgés jelzi a böjt végét, azaz az iftar idejét, vagyis a napnyugta utáni étkezést.

Iftar, a napnyugta utáni étkezés - Femcafe

Az Emirátusok hagyományai

Azok a látogatók, akik többet is szeretnének megtudni az Emirátusok hagyományairól és szokásairól, ellátogathatnak a Sheikh Mohammed Kulturális Megértés Központjába (SMCCU), amelyet éppen azért hoztak létre, hogy áthidalják a kulturális és tudásbeli szakadékot a muszlim és nem muszlim vallásúak között, és így lehetővé tegyék az egymás a nagyobb kulturális megértést.

Sheikh Mohammed Kultúrális Megértés Központja - Femcafe

Az Al Fahidi történelmi negyedben található SMCCU látogatói akár mecset látogatáson is részt vehetnek. Az Etihad Múzeum a Ramadán idején különleges eseményeket, rendezvényeket is kínál, és mutatja be az emirátusok kultúráját.

Az Eid Al Fitr, a böjt megtörésének ünnepe a szent hónap végét jelzi. 2024-ben várhatóan április 10-re esik. Ilyenkor „Eid Mubarakot” kívánunk, amelynek jelentése „áldott Eid”. Dubaj izgalmas programokkal, különleges műsorokkal ünnepli a böjti hónap végét.

Ha többet szeretnél megtudni a dubaji ramadán szent hónapjáról, látogass el a www.visitdubai.com oldalra!

Fények Ramadankor Dubajban - Femcafe

Lead fotó, fotók: DET (Dubai Department of Economy and Tourism)

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Utazás
Sztárok
Az egykori sztárpár zenei tehetséggel, na meg persze szépséggel megáldott lánya, Scout Willis a minap anyjával pózolt a vörös szőnyeget, a köztük lévő hasonlóságot pedig nehéz nem észrevenni.
Lifestyle
Az időjárás előrejelzés nem kecsegtet túl sok jóval robosztus mínuszok jönnek. A következő héten éjszaka alaposan fel kell majd tekerni a fűtést mindenhol.
Lifestyle
Az ő történetük különleges példája annak, hogy a szerelem néha egészen váratlan helyekről érkezik – akár egy teljesen véletlenszerűen elküldött SMS-ből is.
Lifestyle
A november 22. és december 21. közötti babák a Nyilas jegy és ezzel együtt a Jupiter bolygó uralma alatt jöttek a világra. Extrovertált Tűz energiájuk már csecsemő korukban megmutatkozik, s nevelésük...
Lifestyle
Ha egy nő egy kicsit többet alszik, mint egy férfi, az nem lustaság vagy túlzott kényelem, hanem a természet törvényeinek egyik megnyilvánulása.
Home&Design
Aki szeretné feldobni otthona atmoszféráját anélkül, hogy túl harsány színeket használna, annak érdemes esélyt adnia ennek a gazdag, csábító tónusnak.