Utazás

Tudtad? Száz évvel ezelőtt halálos hajóbalesetet okozott az óraátállítás

Nagy-Britanniában 1916-ban tértek át a nyári időszámításra, a szigetországban azonban senki sem sejtette, hogy egy esztendővel később katasztrófához vezet az óraátállítás.

A Coniston vitorláshajó szomorú története

A huszadik század hajnalán a világ szinte valamennyi országában napirendre került az óraátállítás kérdése. A téli-nyári időszámításra való átállás mellett érvelők hangsúlyozták, hogy ezzel a módszerrel jelentős mennyiségű energiát lehet megtakarítani, valamint a mezőgazasági munkához szükséges nappali órák maximalizálását is lehetővé teszi. A britek 1916-ban döntöttek a nyári időszámítás mellett, ami kezdetben hatalmas fejetlenséget eredményezett. Nem csupán arról van szó, hogy az embereknek egyik pillanatról a másikra át kellett ütemezniük a napi teendőiket, nem pusztán átmeneti időzavarba kerültek, de az óraátállítás bő száz esztendővel ezelőtt halálos balesetet is okozott a szigetországban.

A Coniston nevű vitorláshajó 1917-ben Írországból indult el az angliai Millon kikötője felé, és már olyan közel voltak úticéljukhoz, hogy a jármű körvonalai kibontakoztak a szárazföldről bámészkodók szemei előtt. Számos szemtanú érzékelte, hgogy a Coniston a szeszélyes időjárás foglyává vált, ám a kedvezőtlen körülmények miatt nem tudtak a hajó segítségére sietni. A Coniston pályafutása végül egy homokzátonyon ért véget, a járművet felborulva találták meg, az öt főből álló legénység minden tagja odaveszett a balesetben vagy eltűnt.

Később arra is fény derült, hogy ha a kikötőt egy órával később közelítették volna meg, sokkal barátságosabb körülmények között érkezhettek révbe, de az erre vonatkozó információk a greenwitchi középidőben voltak meg a kapitánynál, csakhogy az órája már a nyári időszámítás szerint működött, amit az előző évben vezettek be Nagy-Britanniában - írja a 24.hu a BBC History cikke alapján.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Fotó: 123rf

Derűs gyermeknapi programként kezdődött a balatoni sétahajózás, rémálom lett belőle. 68 éve történt a Pajtás gőzhajó tragikus balesete. A balatoni hajózás talán legsúlyosabb katasztrófájának legalább 23 áldozata volt. Sokáig az utasokat okolták a hajó felborulásáért, de egy túlélő pár éve felidézte, mi is történt évtizedekkel ezelőtt.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Árverésre bocsátják Benito Mussolini olasz diktátor hajdani nyaralóját, az Adriai-tenger partján fekvő Riccionében található Villa Mussolinit. Az ajánlatok benyújtásának határideje hétfőn járt le, a...
Sztárok
Richard Curtis 2003-ban bemutatott vígjátéka, az Igazából szerelem még ma is a legnépszerűbb karácsonyi filmek közé tartozik. Nem múló kultuszát mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy nemrég...
Sztárok
Míg a brit királyi családban karácsonykor szigorú szabályok uralkodnak, addig Katalin hercegné szüleinél egészen más elvek érvényesülnek, éppen ezért György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg...
Lifestyle
Kiszámíthatatlanul alakul a nap a Vízöntő számára. Napi horoszkóp.
Christmas
A Liverpool magyar középpályása most először karácsonyozik közösen feleségével, Buzsik Borkával és közös kislányukkal. A szerelmesek most az ünnepi fenyőfájukat is megmutatták.
Sztárok
A televíziós hosszú éveken át vezette a Heti hetest című közéleti szórakoztató műsort, és rádiósként számos ismert produkcióhoz adta a nevét, az utóbbi években azonban eltűnt a nyilvánosságból. Csak...