Tudtad? Te is hordozol olyan géneket, melyek a neandervölgyi embertől származnak
Megrázó felfedezést tettek a kutatók.
Harmincezer évig éltek egymás mellett
A tudósok évekkel ezelőtt szekventálták először a neandervölgyi ember genomját, az eredményből pedig meghökkentő következtetést vontak le: kitudódott, hogy a ma Európában, Ázsiában, továbbá Amerikában élő emberek DNS-ének körülbelül két százaléka még mindig a neandervölgyitől származik. Tudvalevő, hogy a mai ember gyökereit Afrikában kell keresnünk. Elődeink a Közel-Keleten keveredhettek a neandervölgyiekkel. A két emberfaj ötvenezer évvel ezelőtt találkozhatott, és mintegy harmincezer évig élhettek egymás mellett. A neandervölgyiek genetikai öröksége ekkor "terjedt szét" Európába, valamint Ázsiába. Azóta több kutatás is bizonyította a neandervölgyi ember genetikai örökségét az Afrikán kívüli emberi populációban.