Utazás

Megvan a végső időpont: ekkor nyit újra az Egyesült Királyság

"Meg kell tanulnunk együtt élni vele"

A nagy-britanniai járvány januári tetőzése idején előfordult, hogy naponta 1800-nál többen haltak meg Covid-19 betegségben, és voltak olyan időszakok, amikor megközelítette a 70 ezret a naponta azonosított új koronavírus-fertőződések száma.

Az egészségügyi minisztérium hétfői adatai szerint az elmúlt egy napban 22 ezer újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttről érkezett jelentés. Ez azonban minden bizonnyal számottevően magasabb a tényleges napi fertőződési adatnál, a tárca ugyanis már előre bejelentette, hogy a hétvégén egy számítástechnikai fennakadás miatt nagyon sok angliai fertőzéses eset nem került be a statisztikába, és ezeket a hétfői adatok tartalmazzák.

Az alsóházi képviselőknek tartott hétfő esti tájékoztatásában az egészségügyi miniszter kijelentette: azért sem érdemes a július 19-i határnapon túl halogatni a még érvényben lévő korlátozások feloldását, mivel nem lehet olyan időpontot kijelölni, amelynek Covid-kockázata zéró lenne.

"Tudjuk, hogy (a koronavírust) nem lehet csak úgy egyszerűen kiirtani, meg kell tanulnunk együtt élni vele" - fogalmazott parlamenti felszólalásában Sajid Javid.

Hozzátette: a szabadságjogok korlátozásának véget kell vetni, mivel "tartozunk ennyivel a brit népnek, amely oly sok áldozatot hozott szabadságjogainak lehető leggyorsabb helyreállításáért".

Fotó: 123rf

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Utazás
Sztárok
A színpadon és képernyőn egyaránt zseniális Christine Pascal filmrendezőként, illetve forgatókönyvíróként is maradandót alkotott, élete végül mégis szomorúan ért véget.
Lifestyle
Az Oroszlán nagy áttörést érhet el az életében. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Angelina Jolie fantasztikus estélyit választott a 2024-es Golden Globe-gálára: a színésznő minden jelenlévőt lenyűgözött, pompás megjelenését pedig egy jó darabig még biztosan emlegetni fogjuk.
Egészség
Lehet nem is figyelsz rá, és rutinból mosod a fogad, de ilyenkor jönnek elő azok a hibák, amik hosszú távon meg fogják bosszulni magukat.
Fashion&Beauty
Szeretnél az új évben egy kis frissességet és merészséget vinni a stílusodba? Idén télen nem csupán a sötét árnyalatok és a klasszikus darabok kerülnek előtérbe. Itt az ideje, hogy felfedezd a fehér...
Sztárok
Hajnal Bettina hiába lett a 2023-as Nagy Ő győztese, Jákob Zoltánnal később szétmentek, és a következő párjával sem maradtak együtt túl sokáig.