Utazás

Figyelem! Az ország nagy részére elsőfokú veszélyjelzést adott ki az OMSZ

Május utolsó hetében sem enyhül az idő, továbbra is sok eső várható és a hőmérsékletek is jóval alacsonyabbak lesznek, mint az ilyenkor megszokott.

Keddi időjárás

Az északnyugati megyékben egész nap erősen felhős vagy borult lesz az ég. Máshol napos, gomolyfelhős időre van kilátás. A Dunántúlon kisebb eső, zápor, főleg a Tiszántúlon elszórtan zápor, néhol zivatar is lehet. Az északnyugatira forduló légmozgás nagy területen megélénkül, sőt meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 28 fok között alakul, délkeleten lesz a melegebb, nyugaton a hidegebb idő.

Figyelmeztető előrejelzés keddre

Míg az éjszaka folyamán főként az ország északi felén voltak zivatarok, addig reggelig a zivatartevékenység fokozatosan az ország északkeleti harmadára helyeződik át. Az intenzívebb zivatarokat felhőszakadás, viharos széllökés (jellemzően 60-80 km/h, de akár >80km/h is lehet), valamint jégeső (>1-2 cm) is kísérheti.

Napközben északkeleten és a Tiszántúlon lehet zivatarok kialakulására számítani, melyeket intenzív csapadék (>10-20 mm), viharos széllökések (~60-80 km/h) és kisebb méretű jég (<1-2 cm) kísérhet.

Elsőfokú veszélyjelzést Pest, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Vas és Veszprém megyékre adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Ezeken a területeken zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.

Te a maradék 10%-ba tartozol, esetleg te is elbuksz ezen a KRESZ-teszten? Most kiderül!

Forrás és fotó: OMSZ / met.hu; leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Lifestyle
      Vannak interneten rémtörténetek, hogy drogokat csempésznek bele a nők italába, viszont ezzel az a baj, hogy a többsége igaz. Most is megtörtént, majd az italok után jött az erőszak.
      Sztárok
      Sárközi Ákos nyert az Év Gasztroarca kategóriában a 2025-ös InStyle MEN of the Year gálán - a sztárséffel és festőművész feleségével, Évával a helyszínen készítettünk interjút.
      Egészség
      Gondoltad volna, hogy van egy olyan ital, amely nem tartalmaz koffeint, mégis rendkívül frissítő hatással bír, ha reggelente fogyasztod? Nos, cikkünkből most megtudhatod, mely ital ad energialöketet...
      Sztárok
      A Buckingham-palota közleményéből kiderül, hogy III. Károly a rákkezelése miatt tartózkodott az egészségügyi intézményben, ahol végül rövid megfigyelésre szorult.
      Sztárok
      Katalin hercegné és Vilmos herceg kapcsolata talán mégsem olyan felhőtlen, mint ahogyan eddig gondoltuk? Mint kiderült, a trónörökös olykor heves érzelmek hatása alá kerül, olyankor pedig feleségén...
      Sztárok
      A közönség a Hunyadi minden egyes történelmi szereplőjéhez egy színész arcát társítja, de vajon hogyan nézhettek ki e valóban létezett személyek a középkorban? A választ a mesterséges intelligencia...