Koltai Jánost ritka privilégium illette meg a Szomszédok forgatásán: ennek köszönhető, hogy a néhai színművész "kivételezett helyzetben volt"

Koltai János színművész, a Szomszédok egykori sztárja 91 esztendős korában hunyt el néhány nappal ezelőtt. Kevesen tudják, de Horváth Ádám, a teleregény szellemi atyja a legmagasabb fokú szabadságot biztosította Koltai számára.
Üde színfolt volt a Szomszédok színészgárdájában
Néhány nappal ezelőtt érkezett a szomorú hír: 91 esztendős korában elhunyt Koltai János Jászai-díjas színművész, díszlettervező és képzőművész, akit a legtöbb néző a Szomszédok című ikonikus teleregényből ismerhet, melyben a talpraesett és fanyar humorú vállalkozó, Gábor Gábor karakterét alakította több mint egy évtizeden keresztül. Noha Koltai karaktere sosem tartozott a szűkebb értelemben vett főszereplők táborába, a kezdetektől egészen a teleregény 1999-es befejezéséig jelen volt a történetben, és - nem kis részben a színész nagyszerű jellemfestő képességének, lendületes játékának köszönhetően - hamar az egyik legnépszerűbb figurává nőtte ki magát.
Frajt Edit, aki a ma is óriási népszerűség övezte szériában Mágenheim Júlia szerepét játszotta, rengeteg közös jelenetet forgatott Koltaival, akivel - a szerepük szerint - egy fotó- és kozmetikai stúdiót működtettek közösen.
"Tizenkét és fél évig dolgoztunk együtt, és szinte a legkedvesebb kollégám volt a Szomszédokból. Nagyon tiszteltem, rengeteget lehetett tőle tanulni. Folyamatosan figyeltem, hogyan dolgozik" - emlékezett vissza nemrég elhunyt kollégájára a Blikknek nyilatkozó Frajt Edit.
A színésznő azt is elárulta, hogy Horváth Ádám, a Szomszédok szellemi atyja különleges szabadságot biztosított Koltai számára, akinek még azt is engedélyezték, ami a színészgárda többi tagjának szigorúan tilos volt.
Lapozz, a további részleteket a galériában olvashatod el!































