Ez mindent megváltoztathat: hihetetlen titokra bukkantak a kutatók a földi élet eredetével kapcsolatban
"Fontos, hogy amint lehet, életet keressünk a Marson"
A becsapódások nikkelt is szállítottak, amelyről a kutatócsoport tavaly kimutatta, hogy nukleozid-trifoszfátokat képez a lávaüvegben is megtalálható nukleozidokból és aktivált foszfátokból.
A borát-ásványok (mint például a bórax) szintén bazaltból segítették a trifoszfátok képződését.
A borát a ribóz, vagyis az RNS „R” tagjának képződését is elősegíti, mégpedig olyan egyszerű szénhidrátokból kiindulva, amelyek a korai Föld légkörében már jelen kellett, hogy legyenek. Esőként hulltak a légkörből a felszínre, és vulkáni kén-dioxid által stabilizált szerves ásványokat szállítottak magukkal – írják.
A becsapódó meteoritok kulcsfontosságúak voltak az egyszerű szerves molekuláktól az első RNS-ig vezető út során. A becsapódó objektumok vas-nikkel magja oly módon változtatta meg a légkört, hogy az alkalmassá vált RNS-bázisok létrejöttére. Ezek szekvenciái genetikai információt tároltak.
Steven A. Benner, a FfAME kutatója szerint egy fontos kérdés azonban még nem tisztázott, még mindig nem tudják, hogy az összes RNS építőelem hogyan vett fel azonos általános alakot.
A vizsgálat eredményei áttörést jelenthetnek a marsi élet utáni kutatásban is. A tudósok szerint ugyanis ebben a korban a Marson is jelen voltak ugyanazok az ásványok, üvegek és a becsapódások is.
A Mars azonban nem szenvedte el azokat a kontinenssodródásokat és lemeztektonikai eseményeket, amelyek minden 4 milliárd évnél idősebb kőzetet betemettek a Földön. Így ezek a releváns kőzetek ma a Mars felszínén találhatók.
A közelmúltban minden kőzetet megtaláltak a Marson, beleértve a borátot is.
„Ha az élet ezen az egyszerű módon alakult ki a Földön, akkor ez megtörténhetett a Marson is” – magyarázta Steven A. Benner. „Így még fontosabbá vált, hogy amint lehet, életet keressünk a Marson” – emelte ki.
Fotó: 123rf
A globális felmelegedés miatt csökkenhet az emberi test mérete, mivel úgy tűnik, a kisebb emlősök jobban bírják az emelkedő hőmérsékletet.