Utazás

Félmilliárd ember él időzített bombák közelében

Bármikor megtörténhet a tragédia.

Napi húsz robbanás

251 millió év telt el a földtörténet egyik legnagyobb ismert vulkánkitörése óta, de a tudósok ma is naponta 20 robbanást számlálnak. Jelenleg az aktív vulkánok száma 1500-ra tehető. Noha számos veszélyes is bőven akad közöttük, mégis egész társadalmak élnek a közvetlen közelükben. Sőt ők – akárcsak az ókori rómaiak és görögök – istenként tekintenek a természeti óriásra.

A vulkánok 251 millió éve már biztosan jelen vannak a Földön, és amellett a Jupiter holdján, a Marson és a Holdon is. Míg utóbbi kettő tűzhányói már régóta alvó állapotban nyugszanak, a Földön és a Jupiter holdján a mai napig több száz aktív képződményt tartanak számon. A tudósok ezek lehetséges kitöréseit a velük összefüggő kristályok és gázok elemzésével igyekeznek meghatározni, de még így is számos katasztrófa kirobbantóivá válnak. A földtörténet egyik legnagyobb ismert vulkáni katasztrófája 251 millió évvel ezelőtt történt, amelyet a perm-triász kihalási esemény okozójaként is említenek. Következtében 1,5 millió négyzetkilométernyi területet fedett bazalt, több mint három kilométer vastagságban. A tengeri fajok 96%-a, a szárazföldi gerinceseknek pedig mintegy 70%-a pusztult ki.

A veszedelmes tűzhányók közelében 500 millió ember él

Lapozz, a cikk folytatódik!

Fotó: Viasat Nature

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Sztárok
      Naomi Watts idősebbik gyermeke, a tinédzser Sasha le sem tagadhatná híres édesanyját, ugyanis elképesztően nagy közöttük a hasonlóság.
      Fashion&Beauty
      A divatvilágban egyre inkább háttérbe szorultak a szűk farmerek, s pontosan tudja ezt Eva Longoria is, aki most beújított egy elképesztően csinos és sikkes nadrágot, ami nem hiányozhat egy nő...
      Sztárok
      A Golden Globe és többszörös Grammy-díjas legendás színésznő, az Óz, a csodák csodája című film sztárja, Judy Garland egész életében ragaszkodott egy bizonyos parfümhöz, ami egyébként borsos áron még...
      Egészség
      Minden háztartásban van otthon gyógyszeres fiók, mivel a betegség senkit sem tud elkerülni, még akkor sem, ha egészségesen táplálkozik. Azonban most egy új teória kezdett el terjedni az interneten.
      Fashion&Beauty
      Ashley Park az utóbbi évek egyik legizgalmasabb feltörekvő sztárja, aki Az Emily Párizsban Mindy Chenjeként világszerte rajongók millióinak szívébe lopta be magát. A Weekend Max Mara...
      Lifestyle
      Közeledik a húsvét, és a többség hamarosan elkezdi hozzá a bevásárlást is. Van azonban egy klasszikus hazai étel, ami már kezd kimenni a divatból.