Kiszámolták: ennyit kell még várnunk rá, hogy találkozhassunk a földönkívüliekkel
Ha léteznek földönkívüliek, mennyire lehetnek fejlettek?
Sajnos van egy rossz hírünk: a kutatók a távoli jövőbe helyezik az idegenekkel való találkozásunk időpontját. Úgy vélik, bolygónkon 200 millió év múlva láthatnánk vendégül a világegyetem más régiójából származó értelmes létformákat.
A kutatók a számításhoz felhasznált modellben a földönkívüli civilizációk terjeszkedésének mértékét-sebességét vették figyelembe, továbbá abból az alapállításból indultak ki, miszerint az emberiség - illetőleg a Föld - tér- és időbeli pozíciója annyira optimális, hogy a két fél a jövőben majd összetalálkozzon. Ez persze egyelőre csak feltételezés, és a kutatók az összesített információk alapján még azt sem zárják ki, hogy csak kétmilliárd év múlva üdvözölhetünk földönkívülieket a bolygónkon.
A tudósok arra is kitértek, hogy az emberi faj még eléggé fiatalnak számít, az általunk használt technológiák pedig továbbra is kezdetlegesek. Azt egyelőre nem lehet felmérni, hogy az univerzum egyéb régióiban élő idegen létformák mennyire fejlett kultúrával, technológiával rendelkeznek. Egyvalamit azonban biztosra vesznek a kutatók: vannak olyan bolygók a világegyetemben, melyek a mi Napunkénál sokkal hosszabb életű csillagok körül keringenek. Ha pedig ez így van, e planétákon könnyűszerrel kialakulhatott az értelmes élet is.
Fotó: 123rf
Azt mondták, a váratlan találkozás teljesen megbénította őket.