Balatonmeggyes tényleg létezik? Ebben a faluban játszódik valójában a Doktor Balaton

Sokan nem is gondolnák, hol forgatják a sorozat jeleneteit.

Nagysikerű produkció

A 2020-ban bemutatott Doktor Balaton című sorozat jelenleg hatalmas népszerűségnek örvend az országban, nem véletlenül, hiszen a remek cselekményszálak mellett a nagyszerű színészeknek is köszönhető, hogy a produkció elnyerte a magyarok tetszését. A történet középpontjában egy hatásos gyógyvíz áll, a cselekmények pedig a sztori szerint egy balatonfelvidéki településen játszódnak – itt találkoznak a különböző helyről érkező karakterek. Balatonmeggyes tehát a képernyőkön keresztül is belopódzott az emberek szívébe, azt azonban kevesen tudják csak, hogy a település a valóságban nem létezik, csupán fikció. Ha te is kíváncsi vagy, hogy hol forgatják a sorozatot, lapozd át galériánkat, ahol eláruljuk, hol készülnek a jelenetek!

A külső helyszíneket a szentendrei Skanzenben forgatják, míg a belsőket Budapesten, így még csak a Balaton közelébe sincsenek a stábtagok és a szereplők a jelenetek felvételekor.
Kattints a további képekért!

Már nemsok van hátra a hideg, téli napokból, ám ha mégis úgy érzed, szívesen relaxálnál egy kicsit, ezeken az eldugott helyeken kedvedre pihenhetsz családoddal vagy akár egyedül.

Leadfotó: Instagram/doktorbalaton

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      2026-ban kerülhet a mozikba a kultikus animácis film, a Shrek ötödik epizódja, melynek magyar változatában már biztosan nem Gesztesi Károly fogja megszólaltatni a címszereplőt. Vajon tényleg a...
      Sztárok
      Korda György is a jelöltek között volt férfi zsűritag kategóriában a Televíziós Újságírók Díjátadón – a gálán az énekessel és Balázs Klárival népszerűségük titkáról, valamint idei terveikről...
      Utazás
      Hadja Lahbib, az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztosa minden EU-s állampolgártól "72 órás önellátást" kér.
      Sztárok
      2024 decemberében derült ki, hogy jelenlegi formájában megszűnik a Fricska Táncegyüttes, s most a formáció oszlopos tagja, Papp Máté Bence is megszólalt a szomorú fejlemény kapcsán.
      Sztárok
      Tegnap este rendezték meg a Televíziós Újságírók Díja gálát, amely Magyarország egyik legrangosabb szakmai értékmérőjének számít. A szakmédia által 2014-ben alapított elismerés célja, hogy klasszikus...
      Sztárok
      Jóval azelőtt, hogy Katalin hercegné és Vilmos herceg hivatalosan is egy pár lettek, a hercegné már az egyetemi évek alatt elzavarta a nőket a leendő király közeléből – ráadásul nem is akárhogyan.