Utazás

Többé nem hozza ránk a frászt: felújították Budapest legendás horroralagútját

Szinte rá sem lehet ismerni

A pandémia alatt szerencsére megváltozott a helyzet. 2020 végén már felröppentek az első, a felújítás kezdeteiről szóló hírek, tavaly augusztusban pedig végre elindult a tényleges munka is. A BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítás Kft., a MÁV , a főváros, illetve a VI. és XIII. kerület által fenntartott részek végül százmillió forintból valósultak meg, sőt, az ügy élére álló Terézvárosi Önkormányzat egyúttal a takarítási, üzemeltetési, illetve közterület-felügyeleti szerepeket is átvette - említi cikkében a 24.hu.

A tervek szerint az átadásra még 2021 decemberében került volna sor, ám három hónap csúszás után végre a gyalogosok és a kerékpárosok is birtokba vehetik a felújított Tunnelt - adta hírül az I bike Budapest a Facebook felületén.

"Elkészült a Bajza és Bulcsú utca közti alagút, újra járható a Keleti és Duna közti útvonal! Világos lett és sima, a lehajtók meg külön menők" - írták a bejegyzésükben.

A Tunnel tehát mostantól nem is nevezhető horroralagútnak, hiszen az I bike Budapest Facebook-oldalán megjelentetett fotó tanúsága szerint sokkal barátságosabb - és ami a legfontosabb: világosabb - lett a belső tere.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Modern, háromszintes, részben a föld alá süllyesztett pályaudvar lesz a Nyugatiból, körülötte sok-sok zöldterülettel. A kiírt tervpályázatot egy világhírű építésziroda nyerte meg, akik London, Melbourne, Los Angeles, New York pályaudvarait, metróállomásait is tervezték, sok más munka mellett.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A rohanó hétköznapok, az állandó nassolás, a késő esti vacsorák és a sikertelen diéták után sokan keresnek olyan módszert, amely nemcsak látványos, hanem fegyelmezett és következetes is. A Harcosok...
Christmas
A zserbó évtizedek óta az ünnepi sütemények koronázatlan királynője, mégis van egy apró trükk, amellyel egészen új szintre emelhető az íze. Ha most kipróbálod, garantáltan így készíted majd ezt a...
Lifestyle
Sztárok
Darren Barnet nevét a világ 2020-ban ismerte meg a Netflix Én még sosem... című sorozatának köszönhetően, azóta pedig szó szerint epekednek érte a nők, nem véletlenül.
Lifestyle
Lifestyle
Amikor a pici tacskót bevitték a menhelyre, azonnal látszott rajta, hogy beteg és hosszú ideje kóborol. Ám hamar kiderült valami sokkal megrázóbb is.