Utazás

A Booker-díj idei győztese felkavaró képet rajzol a diktatúra felé sodródó Írországról

A Dublinban élő Paul Lynch ötödik regénye, a Prophet Song (Próféta éneke) a nyugati demokráciákban tapasztalható nyugtalanságot tükrözi, és az olyan katasztrófákkal szembeni közönyt mutatja be, mint a szíriai összeomlás – írja az MTI.

Kizökkent minket az önelégültségből

Esi Edugyan, a Booker-díjról döntő zsűri elnökének értékelése szerint Lynch regénye kizökkenti az olvasót az önelégültségből, miközben az érzelmekre ható történetben egy nő küzdelme bontakozik ki, aki a családját próbálja megvédeni a diktatúrába tartó Írországban.

A negyvenhat éves Lynch – aki korábban az ír Sunday Tribune vezető filmkritikusa volt –, a díj honlapján közölt nyilatkozatában úgy fogalmazott:

azt akarta elérni, hogy amikor az olvasók végül leteszik a könyvet, ne csak értsék, hanem át is érezzék egy totalitarizmusba süllyedő ország problémáját.

A díjat a londoni Old Billingsgate-ben megrendezett ceremónián adták át, ahol az író elmondta, hogy az elismeréssel járó ötvenezer fontos (22 millió forintos) pénzjutalmat részben lakáskölcsöne törlesztésére fordítja – számolt be róla a BBC News.

Lynch az ötödik ír szerző, aki elnyerte a Booker-díjat Iris Murdoch, John Banville, Roddy Doyle és Anne Enright után – emlékeztettek rá a szervezők, hozzátéve, hogy az észak-írországi Anna Burns 2018-ban kapta meg a rangos brit irodalmi elismerést.

Az 1969 óta átadott Booker korábbi kitüntetettjei között Margaret Atwood, Salman Rushdie és Yann Martel is.

Te is imádsz olvasni, de olykor problémát okoz a rengeteg olvasnivaló tárolása? Most megmutatjuk, hogyan alakíts ki praktikus és stílusos könyvespolcokat, amelyek nemcsak a könyveidnek adnak otthont, de egyben dekoratív elemek is lehetnek lakásodban.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Sztárok
      A nyár végén több hazai retro fellépő kíséretében Magyarországra érkezik a BLUE együttes. A 2000-ben alakult fiúbanda a világ minden pontján fellépett már. Sikerüket az égig repítő All Rise és One...
      Lifestyle
      Van egy olyan trükk, amit bármikor bevethetsz annak érdekében, hogy kedvenc növényed még véletlenül se száradjon ki, és megőrizze nedvességtartalmát.
      Sztárok
      Robert Pattinson a 2020-as évek elején öltötte magára a denevérjelmezt: Matt Reeves grandiózus szuperhősfilmjében már ő váltotta a szerepet korábban alakító Ben Afflecket. A 38 esztendős színész...
      Sztárok
      Katalin hercegné eltökélt híve annak, hogy gyermekei átlagos, szeretetteljes, kiegyensúlyozott körülmények között cseperedjenek fel – ehhez pedig van egy jól bevált taktikája.
      Lifestyle
      Az óraátállítás kérdése régóta megosztja nem csupán Magyarország, de az egész Európai Unió lakosságát is. Vajon 2025-ben végleg búcsút inthetünk a sokak által kifogásolt gyakorlatnak?
      Sztárok
      A Tankcsapda egy közleményt adott ki, amiben bejelentették, hogy jelenleg csak Lukács László és Fejes Tamás marad a zenekarban.