Utazás

Meghibásodott a Boeing űrhajója, nem fogja tudni hazahozni az asztronautákat

Meghibásodás és további lehetséges akadályok miatt elhalasztották a Starliner űrhajó visszatérését a Földre – írja az MTI a NASA és a Boeing szerdai közleménye alapján.

Szelepmeghibásodást észleltek

Ez azt is jelenti, hogy a NASA két asztronautája a tervezettnél később, várhatóan június 18-án térhet csak haza a Nemzetközi Űrállomásról (ISS).

Dina Contella, a NASA programvezető-helyettese kedden közölte, hogy az űrállomáshoz csatlakozott Starlineren szelepmeghibásodást észleltek. Hétfői blogbejegyzésében a NASA pedig közzétette, hogy a műszerek újabb héliumszivárgást jeleztek a hajtóművön, a Starliner űrállomáshoz vezető, egynapos útján már azonosított négy további szivárgáson felül. A repülés során a 28 manőverező hajtóműből öt leállt, de a NASA és a Boeing egy híján mindet újra tudta indítani, mielőtt az egység dokkolt az ISS-en.

A közleményben azt írják, a houstoni űrközpont elemzőinek a visszatérés ütemezése során számos tényezővel, egyebek között a Starliner meghibásodott alkatrészeinek javításával, az időjárási körülményekkel és az ISS legénységének időbeosztásával – például az űrállomáson tartózkodó más űrhajósok ütemezett űrsétáival – is számolniuk kell a küldetés sikeres végrehajtása érdekében.

Egy hetet akartak tölteni a Nemzetközi Űrállomáson

Az eredeti elképzelés az volt, hogy a Starliner legénysége egy hetet tölt a Nemzetközi Űrállomáson, mielőtt e hét pénteken visszatér a Földre, ám így az asztronautáknak legalább 4 nappal tovább kell maradniuk.

Az új terv szerint június 18-án visszatérő űrkapszula az ISS-ről való leválását követően mintegy hat órával később érne földet az új-mexikói sivatagban, az arizonai Willcox Playán vagy más, előre számba vett helyszíneken, az időjárási viszonyoktól függően. A misszió felelős tisztviselői a landolás helyszíne mellett ugyanakkor a visszatérés időpontját is módosíthatják még a küldetés során.

Sikeres tesztrepülést hajtott végre első alkalommal a Starship, a világ legnagyobb űrrakétája, amelyet emberek Holdra, majd Marsra juttatásának céljával fejleszt a SpaceX magán űrkutatási vállalat – írja az MTI.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Utazás
      Az esetek többségében nem kell veszélyes helyzetektől tartanod, ha szállodai szobát foglalsz magadnak, mégis van azonban néhány biztonsági óvintézkedés, amivel érdemes tisztában lenned.
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...
      Sztárok
      A Rock 'n' Roll királya, Elvis Presley örökre beírta magát a zenetörténelembe, nemrég pedig unokái, Harper és Finley Lockwood is felhívták magukra a figyelmet – pedig még csak 16 esztendősek!
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...
      Utazás
      Meddig kell még várnunk az igazi tavaszra? Nos, az előttünk álló héten biztosan nem érkezik meg, helyette olyasmit kapunk a nyakunkba, amitől rögtön lehervad a mosoly az ajkunkról.
      Lifestyle
      Meglepő, mi lett a sorsa az Európai Bizottság hét évvel ezelőtti irányjavaslatának, mely a félévenkénti óraátállítás megszüntetését szorgalmazta az Európai Unió területén.