Utazás

Épp a borospincéjét újította fel, amikor 40 ezer éves "ereklyére" bukkant - az elmúlt 100 évben nem történt ilyen felfedezés

Mintegy 30-40 ezer éves mamutcsontokra bukkant egy osztrák borász a borospincéje felújításakor Gobelsburgban – írja az MTI.

Az utóbbi évszázad legjelentősebb felfedezése

A felfedezésről tájékoztatta az Osztrák Szövetségi Műemléki Hivatalt, az Osztrák Tudományos Akadémia május közepén ásatásokat kezdett a helyszínen.

A szakértők szerint az utóbbi több mint száz évben ez a legjelentősebb ilyen jellegű felfedezés.

A maradványok legalább három példánytól származnak.

A kutatók úgy vélik, hogy a jégkorszakbeli emberek erre a helyszínre terelték az állatokat, hogy csapdába ejtsék és megöljék őket. A leletek a vadászat szervezéséről is új ismeretekkel szolgálhatnak.

150 éve szintén egy gobelsburgi borospincében fedeztek fel ősi csontokat, tárgyakat, ékszereket és kövületeket. A most előkerült maradványokat a vizsgálatok után a bécsi Természettudományi Múzeumban restaurálják majd.

A Zsigmond király idején épült Szűz Mária templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során – írja az MTI a Várkapitányság közleményére hivatkozva.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Utazás
Lifestyle
Ha te is valami olyan desszertet szeretnél az asztalra tenni az ünnepek alkalmából, ami hamar elkészül és még finom is, mégsem kell vele pepecselni, akkor ezt a receptet imádni fogod.
Sztárok
Keanu Reeves nem gyakran mutatkozik a nyilvánosság előtt kedvese, Alexandra Grant társaságában, a minap viszont kivételt tett – a rajongók pedig le sem tudták venni a szemüket a szerelmespárról.
Lifestyle
2024-ben számos közkedvelt modell búcsúzik a piacról, mindez pedig fontos korszakhatárt jelez a nemzetközi autóipar történetében.
Sztárok
A 78 esztendős amerikai elnöknek kétségkívül Arabella a legtündéribb unokája, aki minden bizonnyal anyjához hasonló szépség lesz, ha felnő, hiszen már most bűbájos kiskamasz.
Christmas
Az 53 éves médiaszemélyiség hajdanán még a karácsonyt is utálta, mára azonban megbékélt az ünneppel: egyedül a különböző vásárok hozzák ki a sodrából.
Sztárok
A TV2 már régóta tartogat egy műsort, aminek Lékai-Kiss Ramóna lesz majd a műsorvezetője.