12 dolog, amit jó, ha tudsz Norvégiáról – felkészültél?

Biztonságos ország
Norvégia a világ egyik legbiztonságosabb országa. A bűncselekmények száma rendkívül alacsony, még az olyan nagyobb városokban is, mint Oslo, Bergen, Trondheim vagy éppen Stavanger. Természetesen azért ne vedd félvállról a biztonságot, érdemes ott is megtenni a szokásos óvintézkedéseket, de félned semmiféleképpen sem kell!
Itt eheted a legjobb lazacot
Gondoltad volna, hogy a fenséges japán sushi tulajdonképpen a norvégok érdeme? A 80-as évek elején a legtöbb japán étteremben lazaccal találkozni csak a menü legalján lehetett, ha egyáltalán kapott ott helyet. A csendes-óceáni halakat ekkoriban ugyanis nemigen lehetett jó szívvel kínálni az éttermekben, hiszen a húsuk a vízben élő paraziták miatt fertőzött volt. A norvégok kitűnő minőségű lazaca azonban szerencsére a szigetországba is eljutott. Való igaz, hogy Norvégiában nem olcsó a lazac, de ha ott jársz, feltétlenül kóstold meg, elvégre világbajnok!
Évszakai: tavasz, nyár, ősz és tél
Ahogyan nálunk, úgy Norvégiában is négy évszak van, így az utazásod tervezésénél vedd ezt is figyelembe. Sőt, érdemes azzal is számolnod, hogy néhány látnivaló csak az adott szezonban van nyitva, ráadásul, télen nem is tudsz mindenhol túrázni. Tartsd szem előtt azt is, hogy az időjárás bármikor meglephet, így, ha nem akarsz fázni, egyrészt vigyél magaddal melegebb ruhákat, másrészt, figyeld a meteorológiai előrejelzést is!
Drága az étterem
Nem titok, hogy Norvégia igencsak drága ország, ahol bizony könnyen túl lehet költekezni, ha nem figyelsz. Rengeteg pénz mehet el például akkor, ha étteremben eszel. Ha tehát takarékos utazást tervezel, inkább a szupermarketben vásárold meg magadnak az ebédhez valókat!