Megvan az X-Faktor győztese: kiderült, ki nyerte a tehetségkutató jubileumi, 10. évadát
Ő lett a 10. évad győztese
A feszült és izgalommal teli pillanatok aztán folytatódtak, hiszen megindult a végső harc a győzelemért: Alee és Paulina mentoraikkal is a színpadra állhattak, valamint egy olyan dalt adtak elő, amit a válogatóban énekeltek, ezáltal további két számmal igyekeztek bebizonyítani, hogy méltóak arra, hogy megnyerjék az évadot. Alee, illetve ByeAlex és a Slepp a Hullik című slágerrel készültek, Paulina pedig Gáspár Lacival a Sosem Vagy Egyedül című dalt adta elő. Mindkét duett óriási sikert aratott, majd következett még egy utolsó előadás mindkét versenyzőtől. Az eredményhirdetés sem váratott magára sokáig, az este végén ugyanis nyertest kellett hirdetni – a szoros küzdelemből végül csak egyikük jöhetett ki győztesként. A dobogó második fokára Kocsis Paulina, az elsőre pedig Alee állhatott fel, utóbbi lett tehát az év hangja, az X-Faktor 10. évadának győztese.
Csisztu Zsuzsa első gyermeke születéskor egyszerre élt meg határtalan boldogságot és mély fájdalmat.