Borzasztóan aggódik a gyermekeiért Vilmos herceg: a trónörökös feltett szándéka, hogy megvédi a családját

Vilmos herceg féltve óvja a gyermekeit, az utóbbi időben azonban a szokásosnál is jobban aggódik értük.
Nem enyhül a fájdalom
Immáron több mint egy hónapja szomorkás a hangulat a brit királyi család háza táján: II. Erzsébet királynő, aki csaknem 71 évet töltött az Egyesült Királyság trónján, szeptember 8-án, életének 97. esztendejében, Balmoralban, a família skóciai rezidenciáján hunyt el, halála pedig az egész világot lesújtotta. A néhai uralkodó állami temetésére szeptember 19-én, hétfőn 11 órakor került sor a westminsteri apátságban, ahol mintegy 2200 ember tette tiszteletét, és a világ minden tájáról érkeztek államfők, akik a királyi családdal közösen vettek búcsút tőle. A szertartáson természetesen jelen volt II. Erzsébet unokája, Vilmos is, aki bár a nyilvánosság előtt igyekszik erősnek mutatkozni, érthető módon nagyon maga alatt van, hiszen – ahogyan arra a tragédia után megfogalmazott nyilatkozatában is kitért – ő elsősorban szeretett nagymamáját veszítette el. A walesi herceg azonban feldúlt lelkiállapotba ellenére sem hanyagolja el a családját, sőt: jelen pillanatban nagyon aggódik a gyermekeiért, és feltett szándéka, hogy megóvja őket, hiszen édesapaként ez a kötelessége.
Lapozz a részletekért!
Oldalak
