Sztárok

Decemberben újabb szuperprodukció forgatása indul Budapesten, világsztárok érkeznek hazánkba

Szinte minden hónapban érkezik hozzánk egy-egy újabb szupersztár, ez az év utolsó hónapjában sem lesz másképp.

Budapest folyton tele van világsztárokkal

Magyarország már régóta a filmgyártás egyik legfontosabb európai központja, a világ számos részéről érkeznek hozzánk a kisebb-nagyobb stábok, hogy magyar stúdiókban, hazai szakemberekkel készítsék el a filmjeiket. Ennek köszönhetően szinte alig van olyan időszak az évben, amikor ne tartózkodna legalább egy világsztár kis hazánkban.

Nyáron a Borderlands című videojáték-adaptáció miatt idelátogatott például a magyar származású Jamie Lee Curtis, az örök emlékkel távozó Cate Blanchett és Kevin Hart családostul, de szintén nálunk forgott a Moon Knight című Marvel-sorozat is Ethan Hawke-kal és Oscar Isaac-kel. Augusztusban John Travolta jelenléte villanyozhatta fel a magyarokat, igaz, ezúttal nem ő dolgozott hazánkban, csak az itt forgató lányát látogatta meg, de eközben még arra is maradt ideje, hogy lecsekkoljon egy budapesti szórakozóhelyet.

Ősszel már attól volt hangos a sajtó, hogy Willem Dafoe és Mark Ruffalo egy budapesti étterem teraszán lazulnak, a színészek ugyanis a Poor Things című filmet forgatják Magyarországon, amiben Emma Stone is szerepet kapott, bár úgy tudni, vele senkinek nem volt szerencséje összefutni. Ezzel szemben Ruffalo láthatóan sokat rótta a fővárost, egyszer egy galériában is felbukkant.

Ebben a hónapban Mel Gibson is Budpeastre érkezett, a legújabb információk szerint pedig decemberben sem maradunk világsztár-mentesen, ugyanis egy újabb szuperprodukciót forgatnak nálunk. Tudj meg többet a következő oldalon!

Lapozz!

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Lifestyle
      A Kos befolyásos emberekkel építhet ki kapcsolatokat. Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      A Halakra romantikus találkozás vár a napokban. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
      Egészség
      Nem kell azonnal a kávéhoz nyúlnod a szakértők szerint, sőt, azt inkább később kellene elfogyasztani. Íme, néhány tipp, hogy zökkenőmentes legyen a reggeli ébredés.
      Lifestyle
      A híradó általában ki tudja akasztani az embert, de az RTL, valamint a TV2 tudósításai is őrült nagy nézettséget generálnak.
      Utazás
      Meghan Markle nemcsak karizmatikus közéleti személyiség, hanem elkötelezett édesanya is, aki a sűrű teendői mellett is fontosnak tartja, hogy közel maradjon a családjához.
      Lifestyle
      Németországban, valamint Angliában is panaszkodnak a magyarok, hogy nem található meg a boltokban az egyik kedvenc péksüteményük. Pedig ez nálunk sok helyen a reggeli elengedhetetlen kelléke.