Sztárok

Különleges kitüntetést kapott Tóth Gabi, izgalmas részleteket árult el a megtisztelő feladatról

Tóth Gabit különleges kapcsolat fűzi a lovakhoz, ezért igazán testhezálló a felkérés, amit elvállalt. Ő énekelheti a 100. Magyar Derby indulóját, illetve ő lesz a magyar Royal Ascot háziasszonya is.

Elindult a visszaszámlálás a 100. derby-ig

A Mokka vendége volt Tóth Gabi énekesnő és Pécsi István, a Kincsem Park ügyvezető igazgatója, akik minden apró részletet elárultak a közelgő jubileumi derby-ről. Július 3-án tartják az egyetemes magyar sporttörténet és a hazai lovassport csúcseseményét, amire idén már századik alkalommal kerül sor. 1921-ben volt az első Magyar Derby, azóta mindössze kétszer maradt el a világháború miatt.

A jeles eseménynek Tóth Gabi lesz a háziasszonya, illetve az énekesnő koncertet is ad majd, itt hangzik majd el először élőben a külön a derby-re írt induló. Gabi annyit árult el a dalról a műsorban, hogy igazán monumentális alkotás született, filmzenei beütéssel, de mindenképpen eseményhez méltó lett a kész mű, amiben a lovak szívdobogása is helyet kapott. Az első lóversenydal, aminek premierje a hétvégén lesz, Pécsi István szerint hosszú évekre meghatározza majd a magyar lóverseny hangulatát.

Gabinak nem teljesen idegen a lovas közeg, erről is beszélt a reggeli műsorban. „Szerencsére van kapcsolódásom a lovakhoz, hiszen az a miliő, ahol felnőttem, ott a lovak is az életünk részei voltak. Sokszor terápiás céllal kerültem a lovak közelébe, régebben például a pánikbetegség vagy a szorongás miatt, a lovakkal való kapcsolódás annyira meg tudott nyugtatni és gyógyítani. Erről az oldalról kezdtem el a lovakhoz kapcsolódni, és aztán elkezdtem élvezni, amikor már magabiztosabban ültem a lóháton” – fogalmazott az énekesnő. Mint elmondta, egy tíz évvel ezelőtti síbalesete óta nem mert lovagolni, mert félt a sérülésveszélytől, de mióta megszületett a kislánya az a vágya, hogy a kis Hannaróza is minél kisebb korától kapcsolódjon a lovakhoz. Ráadásul ő maga is újra lóhátra ült, hiszen mint elárulta, szerdán zajlik az esemény promóciós fotózása, ahol azon kívül, hogy visszaül a nyeregbe, a lóversenyekre jellemző ruhákat is magára ölthet.

Pécsi István elmondta, napjainkban reneszánszát éli a lovassport, mivel az emberek vágynak arra, hogy kapcsolódhassanak a természethez, erre pedig nincs is jobb alaklom, mint a mini Royal Ascotnak is beillő Magyar Derby.

A teljes beszélgetést itt tudod visszanézni:

Új szerepben debütál hamarosan Bereczki Zoltán. A színész életében először ül a rendezői székben egy nagyszabású zenei produkcióban, amelyben nem kisebb nevek lépnek a színpadra, mint Miklósa Erika és Tóth Vera.

Leadfotó: instagram.com/tothgabi

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Fashion&Beauty
      Ránia és Letícia királyné gyakran tűnik fel hasonló stílusú ruhában – legyen szó elegáns gálavacsorákról, hivatalos eseményekről vagy hétköznapibb megjelenésekről –, emiatt pedig sokan úgy vélik,...
      Lifestyle
      A Ráknak fontos döntéseket kell hoznia a karrierjével kapcsolatban. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      Árpa Attila nyert az idei InStyle Men of the Year gálán az Év Médiaszemélyisége kategóriában - a színész-műsorvezetővel és szerelmével a helyszínen készítettünk interjút.
      Sztárok
      Tegnap este az InStyle Men újra megrendezte exkluzív díjátadóját, a MEN of the Yeart. A gálaesten tíz kategóriában díjazták azokat a férfiakat, akik saját területükön kivételeset alkottak, akik...
      Egészség
      Sok helyen foglalkoznak az interneten, köztük a TikTok-on is azzal influenszerek, hogy mennyire káros, rágózól, vagy ha lenyeled a rágót. A szóbeszéd valóban igaz lehet, és legrosszabb esetben rákot...
      Lifestyle
      A körforgalomban sokan meg szokták szegni a szabályokat, de van egy dolog, amiért keményen büntet a rendőrség. Most felhívták a figyelmet, hogy ezt semmiképp nem csinálhatod az autóddal.