Sztárok

Végre megjelent a The Last of Us várva várt második évadának első előzetese

Az HBO posztapokaliptikus thrillersorozatának 2025-ben érkező második felvonásában az eredeti főszereplők, Pedro Pascal és Bella Ramsey is visszatérnek, de mellettük számos új színészt is üdvözölhetünk majd.

Ellie és Joel története a kisképernyőn is bombasiker lett

Az HBO 2023 elején mutatta be az utóbbi évtized egyik leghíresebb és legsikeresebb videójátéka, a The Last of Us tévésorozat-verzióját, mely már debütálása pillanatában kultstátuszba emelkedett. A Pedro Pascal és Bella Ramsey főszereplésével készült posztapokaliptikus thriller első felvonásában a közönség azt követhette nyomon, hogyan utazik végig fél Amerikán egy karcos jellemű csempész, Joel, és Ellie nevű talpraesett, vadóc kislány, hogy együttesen megálljt parancsoljanak a Föld népességét megtizedelő - illetve iszonyatos bestiává változtató - világjárványnak. A tévésorozat második szezonjára egészen 2025-ig kell várnunk, az viszont már korábban világossá vált, hogy a következő évad a TLoU 2020-ban megjelent második részét veszi majd alapul, ami meglepő történetszövése és új karakterei miatt kapott hideget-meleget a nagyközönségtől. Most végre megérkezett a lélegzetvisszafojtva várt sorozat második teasere.

Az alig több mint 20 másodperces ízelítő alapján kijelenthető, hogy az írók ebben a szezonban is megváltoztatják kissé az alapmű történetét, illetve jól ismert szituációit. A videójátékban például öccse, Tommy faggatja Joelt arról, hogy milyen szörnyűségeket éltek át Ellie-vel az első részben, ebben a teaserben viszont a Reszkessetek, betörők! McCallister-anyukájaként ismertté vált Catherine O'Hara faggatózik.
Kattints a további képekért!

Végre megjöttek az első képsorok a Hogyan tudnék élni nélküled?-ből! A Törőcsik Franciska, Ember Márk, Marics Peti főszereplésével készülő új magyar romkomot december 12-től játsszák majd a mozik. A sodró ritmusú előzetes humoros, dallamos, érzelmes ízelítőt ad az örökzöld Demjén Ferenc slágerek köré épülő romantikus zenés vígjátékból.

Leadfotó: YouTube

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Sztárok
Lifestyle
Még a WhatsApp-ot is érinti a dolog, amit az Európai Unió miatt kell meglépnie a Metának. A felhasználóknak nagyon fog tetszeni a változás.
Sztárok
Németh Kristófnak Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is szurkolt, de végül elég hamar véget ért számára a Sztárbox új évada.
Lifestyle
A legnagyobb csúcshekkereknek sem kell ennyi cucc. Az egyik diák abszolút komolyan vette, hogy le kell adni minden okoseszközt.