Tarzan legjobb barátja, Cheetah meghalt!

Cheetah, az 1930-as évek Tarzan filmjeiből ismert csimpánz meghalt. A floridai Suncoast Primate Sanctuary állatmenhely közleménye alapján, a majom 80 évesen, Karácsony napján hunyt el.

A menhely, ahol több mint 50 évet töltött Cheetah, nyilatkozatában a következőket írta: „egy kedves barátot és családtagot vesztettünk el”.

A csimpánz az 1932-es Tarzan, the Ape Man, és az 1934-es Tarzan and his mate című filmekben szerepelt a világrekorder úszó, Johnny Weissmüller oldalán. 1960-ban került az állatmenhelyre, ahol az igazgatónő szerint, hasonlóképpen mint filmjeiben, gyorsan átvette a főszerepet: „Pontosan tudta, hogy éppen jó vagy rossz napom van. Ha úgy gondolta, hogy rossz a kedvem, akkor mindent bevett annak érdekében, hogy nevetésre bírjon. Nagyon jól ismerte az emberi érzelmeket.”

Az igazgatónő anekdotáiból kiderült, hogy Cheetah imádott festeni és kedvenc időtöltése közé tartozott az amerikai focimeccsek nézése. Ha izgatott volt, akkor vallási zenével meg lehetett nyugtatni.

Ron Priest, a menhely egyik önkéntese, Cheetah-t egyenes tartása miatt csodálta, továbbá volt egy bizonyos tehetsége, ami még inkább kiemelte a menhely többi lakói közül: „Ha nem szeretett valakit vagy valami bosszantotta, akkor ürülékkel dobálózott.”

Következzen Tarzan, the Ape Man előzetese:

Következzen Cheetah 75. születésnapján készült riport:

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Nagyon megosztja az embereket a kérdés, hogy mit gondolnak igazából a halál utáni életről. Vágó István például nagyon nem hitt benne, de Köllő Babett pont ellenkezőleg van ezzel.
      Lifestyle
      Vannak interneten rémtörténetek, hogy drogokat csempésznek bele a nők italába, viszont ezzel az a baj, hogy a többsége igaz. Most is megtörtént, majd az italok után jött az erőszak.
      Sztárok
      Sárközi Ákos nyert az Év Gasztroarca kategóriában a 2025-ös InStyle MEN of the Year gálán - a sztárséffel és festőművész feleségével, Évával a helyszínen készítettünk interjút.
      Egészség
      Gondoltad volna, hogy van egy olyan ital, amely nem tartalmaz koffeint, mégis rendkívül frissítő hatással bír, ha reggelente fogyasztod? Nos, cikkünkből most megtudhatod, mely ital ad energialöketet...
      Sztárok
      A Buckingham-palota közleményéből kiderül, hogy III. Károly a rákkezelése miatt tartózkodott az egészségügyi intézményben, ahol végül rövid megfigyelésre szorult.
      Sztárok
      Katalin hercegné és Vilmos herceg kapcsolata talán mégsem olyan felhőtlen, mint ahogyan eddig gondoltuk? Mint kiderült, a trónörökös olykor heves érzelmek hatása alá kerül, olyankor pedig feleségén...