Sztárok

Emlékszel még a Szulejmán című sorozat Hatice szultánájára? Szőke hajjal rá sem ismerni a török színésznőre – Fotók

Selma Ergecre minden magyar gyönyörű, barna hajú nőként emlékszik, ám a színésznő jócskán megváltozott a Szulejmán című sorozat óta.

A szőke nem az ő színe

A Szulejmán Magyarországon is óriási népszerűségnek örvendett, nem véletlenül: a történelmi ihletésű török sorozat számtalan, valóban megtörtént eseményt ábrázolt rendkívül valósághűen, de a produkció által bepillantást nyerhettünk a szultán titkos háremének mindennapjaiba is a romantikus szálaknak köszönhetően. A történet középpontjában I. Szulejmán, az Oszmán Birodalom egyik legnagyobb és leghosszabb ideig uralkodó szultánja és felesége, a történelem egyik legbefolyásosabb asszonya, Hürrem szultána állt, de számos főszereplője volt még rajtuk kívül a 2011-től 2014-ig vetített sorozatnak. Például Hatice szultána, az uralkodó húga: az őt alakító színésznőt egy világ zárta a szívébe, nem véletlenül. Selma Ergec gyönyörű nő, aki rendkívül jól alakította az általa megformált karaktert, és a való életben sem okozott soha csalódást, nem véletlenül tartják őt Törökország egyik legszebb színésznőjének. Nemrégiben Selma azonban nagyot változtatott külsején: barna tincseit szőkére festette, ami őszintén szólva nem volt a legjobb választás…

Selma 2011 és 2013 között játszotta Hatice szultánát a Szulejmánban, a szultán húgát, aki egyben az uralkodó legfőbb bizalmasának, Ibrahim pasának is a felesége volt.
Kattints a további képekért!

Justin Bieber felesége nem aprózza el, ha a nyilvános megjelenésekről van szó: a minap Hailey épp egy étterembe igyekezett, és nem akármilyen szettben kapták őt lencsevégre a paparazzik.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egy pronatalista influencer apa vad elméletet alkotott arról, hogy szerinte miért tesz jót hosszú távon a gyerekeinek, ha megpofozza őket.
Sztárok
Vitathatatlan, hogy a 61 éves Demi Moore csak úgy ragyog, amit meglepő módon nem szépészeti beavatkozásoknak vagy luxusminőségű kozmetikumoknak, hanem példamutató hozzáállásának köszönhet.
Home&Design
Egy ingatlanpiaci felmérésnek született igencsak meglepő eredménye.