Horváth Éva ráunt a barnákra, most szőkékre vadászik – Nemsokára megválasztják Miss Balatont

Mától jelentkezhetnek a Miss Balaton szépségversenyre azok a 18 és 28 év közötti lányok, akik szeretnék megmérettetni magukat. Horváth Éva versenykoordinátor mellett Epres Panni, Iszak Eszti és Dukai Regina tanácsadóként segíti majd a felkészülést a királynőválasztásra. Vajon az idén megfordul a trend és ismét egy szőke lány fejére kerül a korona?

Eddig mindig a barnák győzedelmeskedtek

Üde színfoltot jelentett a Miss Balaton szépségverseny két korábbi szépségének, Marton Adriennek (a 2005-ös megmérettetés szépségkirálynője) és Polgár Krisztinának (kétszeres második helyezett) szőkesége. Az elmúlt években sorra barna, hosszú hajú lányok fejére került a korona, így Horváth Éva szerint az idén illene megtörni a trendet.

Gyerünk szőkék!

„Régebben sokkal több szőke lányt választottak meg királynőnek, olyanokat mint Zimány Linda, Polgár Kriszti és Marton Adri. Az elmúlt években viszont sorra a barna, hosszú hajú lányok győztek. Én is barna haj párti vagyok, és a zsűri is őket kedvelte jobban. Sok lány, látva a trendet, ezzel akar azonosulni. Találkoztam olyan világosbarna hajú lánnyal, akinek az van a fejében, hogy sötétbarnára festeti át a haját, hogy a szépségversenyen tudjon érvényesülni. Akinek pedig nem természetes hosszú a haja, azonnal tetet fel műhajat. Szerintem a természetességnél nincsen szebb és értékelhetőbb, ha valaki nem nyúl a hajához, a szemöldökéhez. Az idén a szőkéket kifejezetten arra biztatom, hogy jelentkezzenek" – mondta Éva, aki egy hónapon át várja a fényképeket.

„Szeretném, ha felbukkanna valami egészen más karakterű lány, például rövid hajú. Amikor anno a világversenyen részt vettem, a második helyezett egy tüsihajú, amerikai lány lett. Igazi karakter. Jó lenne itthon is felfedezni valaki hasonlót” - emlékezett vissza Éva.

A versenyről, a nyereményekről a következő oldalon olvashatsz!

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Próbáld ki ezt a módszert, és többé nem kell bosszankodnod a reggeli készülődés közben! A vaj kenhetősége garantált, a reggeli élmény pedig még kellemesebb lesz.
Home&Design
Képzeld el, hogy egy apró növény, amely alig foglal helyet a kertedben, akár milliókat is érhet. Nem, ez nem egy mesebeli aranybokor, hanem a valódi világ egyik legértékesebb fűszernövénye, amit akár...
Fashion&Beauty
Egy jól megválasztott táska stílusos kiegészítője lehet az outfitednek, és ahogy minden évszaknak, úgy a téli szezonnak is megvannak a saját trendjei, és mi legszívesebben mindegyikből beszereznénk...
Sztárok
December 12-én berobbant a mozikba az új romantikus magyar vígjáték, a Hogyan tudnék élni nélküled?, amely már most hatalmas népszerűségnek örvend.
Lifestyle
A Bakot egy bizonyos esemény, amire nem számított, rádöbbenti arra, mennyire fontos is a családja. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Karácsonykor sorra követik egymást a családi összejövetelek és a rokonlátogatások, ezért érdemes még most beszereznünk néhány elegáns, alkalmi ruhát, amikben csinosak lehetünk az ünnepek alatt.