Szily Nóra nem akárhol keresi az igazit: merész lépésre szánta el magát az újságíró

Az 56 éves újságíró-pszichológus őszintén vallott az elmúlt két év nehézségeiről a BEST Magazin legfrissebb számában: az utóbbi időszak őt is megviselte, amiben több magánéleti tényező is szerepet játszott, most azonban fontos lépésre szánta el magát, hogy megtalálja az igazit.

Veszteségek és gyász

Szily Nóra két évvel ezelőtt elveszítette édesanyját, rá egy hónappal pedig édesapja is elhunyt – a pszichológusként és coachként is dolgozó híresség élete legnehezebb időszakát élte át ekkor, saját bevallása szerint nemcsak szüleit, hanem gyermeki énjét is gyászolta. Szily Nóra ma már azonban sokkal pozitívabban tekint a jövőre, és egyáltalán nem panaszkodik, sőt hálát ad azért, hogy él. Azt is elárulta, hogy édesanyjával együtt hoztak meg egy komoly döntést: betegsége miatt az asszony nem vállalta a műtétet, így egy hospice-házban töltötte élete utolsó napjait, ahol Szily még el tudott búcsúzni tőle. Úgy gondolja, több mindenben is hasonlít édesanyjára, eddigi életútjuk magánélet szempontjából ugyanis igencsak összefonódik: mindkettőjük kétszer házasodott, aminek válás lett a vége – Szily Nóra azonban tele van tervekkel és új célokkal, amik közül az egyik, hogy megtalálja az igazit. Ennek érdekében komoly lépésre szánta el magát nemrég, amivel sok embert meglepett.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      Ránia és Letícia királyné gyakran tűnik fel hasonló stílusú ruhában – legyen szó elegáns gálavacsorákról, hivatalos eseményekről vagy hétköznapibb megjelenésekről –, emiatt pedig sokan úgy vélik,...
      Lifestyle
      A Ráknak fontos döntéseket kell hoznia a karrierjével kapcsolatban. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      Árpa Attila nyert az idei InStyle Men of the Year gálán az Év Médiaszemélyisége kategóriában - a színész-műsorvezetővel és szerelmével a helyszínen készítettünk interjút.
      Sztárok
      Tegnap este az InStyle Men újra megrendezte exkluzív díjátadóját, a MEN of the Yeart. A gálaesten tíz kategóriában díjazták azokat a férfiakat, akik saját területükön kivételeset alkottak, akik...
      Egészség
      Sok helyen foglalkoznak az interneten, köztük a TikTok-on is azzal influenszerek, hogy mennyire káros, rágózól, vagy ha lenyeled a rágót. A szóbeszéd valóban igaz lehet, és legrosszabb esetben rákot...
      Lifestyle
      A körforgalomban sokan meg szokták szegni a szabályokat, de van egy dolog, amiért keményen büntet a rendőrség. Most felhívták a figyelmet, hogy ezt semmiképp nem csinálhatod az autóddal.