Sztárok

Reagált Szilágyi Liliána apja az úszónő állításaira – Megszólalt a MÚSZ elnöke is az ügyben

Szilágyi Liliána szerdán vallott arról, hogy az apja kislány kora óta, éveken keresztül bántalmazta őt, valamint édesanyját. Szilágyi Zoltán nyílt levélben reagált az állításokra, és pert is kilátásba helyezett.

Reagált a megvádolt apa

Szerda este állt nyilvánosság elé Szilágyi Liliána, megrázó vallomást tett a hivatalos Facebook-oldalán. Az Európa-bajnoki ezüstérmes úszónő egy hosszú írásban osztotta meg, hogy korábbi olimpikon apja, aki korábban az edzője is volt, kislány kora óta testileg, lelkileg és szexuálisan bántalmazta őt, valamint édesanyját.

A jelenleg ügyvédként dolgozó, de gyerekek úszásoktatásával is foglalkozó Szilágyi Zoltán a sajtóhoz eljuttatott nyílt levélben válaszolt az olimpikon állításaira, amelyet az alábbiakban változtatás nélkül közlünk (az Origo alapján).

Kedves Liliána!

Hat éve teszed velem, amit teszel, eddig csendben tűrtem. Most, hogy már a húgodat is belekeverted, s mindezt a nagy nyilvánosság előtt, először és utoljára meg kell szólalnom-szintúgy a nyilvánosság előtt. Ezt követően nem kívánok a sajtóban védekezni vagy magyarázkodni, mert amit állítasz, az ellen nem lehet védekezni, hiszen hogyan bizonyítsam, hogy sosem vertelek vagy bántalmaztalak sem Téged, sem édesanyádat, sem húgodat...ugyanakkor az ügyben a kijelentéseid miatt általam indítandó büntetőeljárás során ez várhatóan tisztázódni fog.

Aki valóban ismer engem és Téged, az úgyis tudja az igazat. Bármit is állítasz, szilárdan kitartok a hat évvel ezelőtti elhatározásom mellett, azaz bármennyire is tönkre akarsz tenni ezért vagy azért, illetve bármennyire próbálod magadra irányítani a figyelmet: nem támogatlak tovább anyagilag sem Téged, sem édesanyádat, ennek valódi okát pedig mindketten pontosan tudjátok. Minden egyes hamis szavad egy-egy késszúrás a szívembe, de nagykorú vagy és felelős a saját döntéseidért, cselekedeteidért. Azt csak remélni merem, hogy egyszer, amikor majd szembenézel azzal, hogy mit tettél, Te meg tudsz majd bocsátani magadnak. Addig viszont arra kérnélek – amit már korábban is kértem Tőled-, hogy a Szilágyi név helyett viseld édesanyád családnevét, mert nem hiszem, hogy akár a Te, akár az én vonatkozásomban a továbbiakban bármilyen okból is indokolt lenne, hogy te Szilágyi Liliánának nevezd magad.

Dr. Szilágyi Zoltán

Cikkünk folytatódik!

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Sztárok
      Az nyílt titok, hogy a TV2 megpróbálta rávenni Sárközi Ákost, hogy csatlakozzon a Séfek séféhez, azonban milyen szerepet szánnának Rácz Jenőnek?
      Egészség
      Ha nem szeretnél másnap fáradtan ébredni, akkor mindenképp kerüld ennek a népszerű italnak a fogyasztását, ugyanis összezavarhatja az alvásciklusod, és álmatlan éjszakákat okozhat.
      Sztárok
      Süveges Eszter, az ATV egyik időjósa harmadik gyermekével várandós, így hamarosan új időjárás-jelentő érkezik a csatornához.
      Sztárok
      2026-ban kerülhet a mozikba a kultikus animácis film, a Shrek ötödik epizódja, melynek magyar változatában már biztosan nem Gesztesi Károly fogja megszólaltatni a címszereplőt. Vajon tényleg a...
      Sztárok
      Korda György is a jelöltek között volt férfi zsűritag kategóriában a Televíziós Újságírók Díjátadón – a gálán az énekessel és Balázs Klárival népszerűségük titkáról, valamint idei terveikről...
      Utazás
      Hadja Lahbib, az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztosa minden EU-s állampolgártól "72 órás önellátást" kér.