Ő volt a Stuart Little, kisegér cuki gyereksztárja: felnőtt korára úgy megváltozott, hogy alig lehet felismerni

Emlékszel még a Stuart Little, kisegér című filmben szereplő cuki, szemüveges kisfiúra? Mostanra bizony ő is felnőtt, és nem biztos, hogy egyből felismernéd, ha szembe jönne veled az utcán.

Akkor és most

Az 1999-ben bemutatott Stuart Little, kisegér című családi vígjáték a hazai közönséget is pillanatok alatt meghódította. Az aranyos történet szerint a Little család elhatározza, hogy örökbe fogadnak valakit, az árvaházban pedig hamarosan rá is találnak a legapróbb és legelhagyatottabb lényre: egy egérre, aki hamar a család részévé válik – az igazi kalandok és kalamajkák pedig csak azután következnek. A sztori másik főszereplője a szemüveges, szőke hajú George, akit Jonathan Lipnicki személyesített meg; akkoriban az egyik legnépszerűbb gyereksztárként tartották számon, de persze napjainkra már felcseperedett, így kíváncsiak voltunk, hogyan fest 2024-ben. Galériánkban megmutatjuk!

Jonathan Lipnicki legismertebb alakításait olyan hollywoodi filmekben nyújtotta, mint a Jerry Maguire – A nagy hátraarc vagy a Stuart Little, kisegér első két része, de a 2002-es Csodacsuka is hozzá köthető.
Kattints a további képekért!

Danny Lloyd alakította Jack Nicholson fiát a Ragyogás című horrorban, azonban amilyen hirtelen megismerte a közönség, olyan gyorsan tűnt el a nyilvánosság szeme elől. Vajon mi történt vele a kultfilm megjelenése után?

Leadfotó: Columbia Pictures/Getty Images

Forrás: eonline.com

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Lifestyle
Kétszáznyolcvannál is több rosszindulatú Android-alkalmazást detektáltak a kiberbiztonsági szakemberek. A kártevők optikai felismerést használnak kriptopénz-tárca hitelesítő adatok ellopására a...
Sztárok
Emmy-díjat kapott Sabi Tulok magyar származású hangmérnök, a Beach Boys-dokumentumfilm egyik alkotója.
Lifestyle
A szakemberek azt tanácsolják, hogy soha ne műanyag edényben mikrózd meg a kaját, különben rendkívül súlyos következményekkel számolhatsz.