Steve Jobs legkisebb lánya bámulatos szépség: a 24 éves Eve a fél világot magába bolondítja – fotók

Steve Jobs legkisebb lánya, a 24 esztendős Eve gyönyörű felnőtt nővé érett, kivételes külső adottságaira pedig a divatipar is felfigyelt.

Láttad már, milyen szép?

Steve Jobs egykori alkalmazottai közül sokan úgy emlékeznek vissza, hogy az Apple-vezér félelmetes, zsarnok főnök volt, aki egy szempillantás alatt bárkit elbocsájtott. De nem csak a munkahelyi, hanem a családi viszonyai sem voltak túl rózsásak: sokáig fel sem vállalta az elsőszülött lányát, és később sem jeleskedett az apai szerepben. Négy gyermeke született, s a fián kívül mindegyikkel hullámzó kapcsolatot ápolt, még a legkisebb lányához, Eve-hez sem került igazán közel. A kislány mostanra csodaszép nővé érett, ráadásul egyre nagyobb sikereket ér el modellként – korábban például a Coperni bemutatóján vonult végig a kifutón a párizsi divathéten olyan közismert nevekkel együtt, mint Gigi Hadid, Adut Akech és Paloma Elsesser. Galériánkban megmutatjuk, milyen elbűvölő szépség Eve Jobs:

Eve már korábban is feltűnt különböző reklámokban, 2020 végén a a Glossier kozmetikai márka arca lett, sőt, majd szerepet kapott Harry Hudson Take My Time című videoklipjében.
Kattints a további képekért!

Kate Winslet három gyermek büszke édesanyja: egyetlen lánya, Mia a színésznő nyomdokaiba lépett és 22 éves korára meghódította a mozivásznat.

Leadfotó: Justin Sullivan/Getty Images

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Egészség
Zacher Gábor úgy látja, hogy főleg a fiatalok körében kulcsfontosságú lenne beszélni a kockázatokról a drogok kapcsán, de az alkohol egy teljesen más téma. Ha beállítunk egy limitet, akkor azzal nem...
Sztárok
Az egyik magyar híresség keményen bírálta Szoboszlai Dominikot a magyar-török mérkőzés után tett nyilatkozata miatt. Úgy néz ki az indulatok szülték a posztját, amit utána törölt.
Utazás
Az emberiség hosszú évszázadok óta adózik töretlen csodálattal az egyiptomi piramisok előtt. Civilizációnk építészeti csúcsproduktumairól van szó, melyeket még most, a 21. század első felében is...
Egészség
Van egy bizonyos összetevő, ami rendkívül káros hatással lehet hosszú távon a hormonháztartásunkra, éppen ezért érdemes kerülni az olyan élelmiszerek és italok fogyasztását, amelyek érintkezhetnek...
Sztárok
A Netflix új, nagysikerű tévésorozata, a Kamaszok (Adolescence) kreátor-forgatókönyvírója, Jack Thorne is aláírta a petíciót, melyet támogatói azt kérik, hogy a szülők ne vegyenek okostelefont 16...
Sztárok
Mióta Meghan Markle a brit királyi család tagja lett, a világot egyre jobban foglalkoztatja, milyen ember is ő valójában, ami nem csoda, hiszen egyes, a hercegnével kapcsolatos felmerült állítások...