Sophia Loren bevallotta: a mai napig nagyon bánja, hogy ezt az egy dolgot nem tette meg élete során

Sophia Loren páratlan utat járt be, és rengeteg sikerre lehet büszke: az olasz film nagyasszonya elmondása szerint mindig is úgy próbált élni, hogy semmit ne kelljen megbánnia, egy dolgot azonban a mai napig nagyon sajnál.

Minden álma valóra vált

A világhírű színésznő, Sophia Loren Sofia Nápoly egyik szegénynegyedében, Villani Scicolone néven látta meg a napvilágot 1934. szeptember 20-án. Bár kislánykorában sokan csúfolták, tizenöt éves korára hosszú lábú, dúskeblű fiatal nő lett: egy szépségversenyen megváltotta vasútjegyét Róma, a siker és a csillogás felé, hamarosan pedig egész Olaszország és Hollywood is a lábai előtt hevert. Eleinte modellkedéssel kereste a kenyerét, majd 19 évesen megkapta első főszerepét Aida filmváltozatában, onnantól kezdve pedig nem volt megállás a siker felé vezető úton. Népszerűsége ma, 88 éves korában is töretlen, ráadásul a magánélete is szépen alakult, hiszen 50 évig élt szeretett férjével, akitől csak a halál választhatta el. Elmondása szerint egyetlen olyan dolog van csupán, ami a mai napig nagyon bántja…

Az olasz film nagyasszonya elképesztő sikereket ért el, magánélete azonban ehhez képest korántsem volt izgalmas: 1957-ben Stanley Kramer Büszkeség és szenvedély című filmjének forgatásán ismerkedett meg Cary Granttel, aki gálánsan felajánlotta, hogy segít neki az angol nyelv gyakorlásában. Munkakapcsolatuk végül szerelemmé mélyült, a színésznőt azonban kételyek gyötörték, valójában ugyanis a nála 24 évvel idősebb Carlo Pontit szerette, aki házas akkoriban házas volt.
Kattints a további képekért!

A két világhírű színésznő közötti konfliktus legendás.

Leadfotó: Facebook/ Sophia Loren

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...
      Utazás
      Meddig kell még várnunk az igazi tavaszra? Nos, az előttünk álló héten biztosan nem érkezik meg, helyette olyasmit kapunk a nyakunkba, amitől rögtön lehervad a mosoly az ajkunkról.
      Lifestyle
      Meglepő, mi lett a sorsa az Európai Bizottság hét évvel ezelőtti irányjavaslatának, mely a félévenkénti óraátállítás megszüntetését szorgalmazta az Európai Unió területén.
      Lifestyle
      A csillagok most nem pihennek: három csillagjegy különösen erős energiák kereszttüzébe kerül a héten. Vajon te is köztük vagy?
      Lifestyle
      Vannak hetek, amikor minden egy csapásra megváltozhat – három csillagjegy most pontosan ilyen időszak elé néz. Az univerzum fontos döntések elé állítja őket, melyek hosszú távon formálhatják életük...
      Lifestyle
      Ahogy a Z generáció egyre több tagja lép be a munkaerőpiacra, a fiatal munkavállalók megtanulják kihasználni a rendszert, hogy megszerezzék a kontrollt a munkakörnyezetük felett.