Sztárok

Rékasi Károly a klinikai halálból tért vissza: "Nagyon mélyről kezdtem újra mindent"

Rékasi Károlyt kilenc évvel ezelőtt érte súlyos motorbaleset: a népszerű színész életét csak egy azonnali orvosi beavatkozás mentette meg, felépülése pedig hosszú éveket vett igénybe. A Barátok közt című tévésorozat egykori szereplője ma mégis végtelenül hálás a sorsnak.

Párterápiával ért fel a nyaralásuk

Feleségével, Pikali Gerda színésznővel vakációzott a Dunán Rékasi Károly, a Barátok közt című tévésorozat egykori sztárja - írja a hot! magazin. A két színész kibérelt egy 8 és fél méteres hosszúságú hajót, melyben két hálófülke várta őket, de még arra is volt lehetőségük, hogy főzőcskézzenek, és természetesen az elmaradhatatlan fürdőzésre is sort kerítettek. "Csodálatos környezetben töltöttük az időt. Leírhatatlan érzés, amikor reggel kijövök a fülkéből a fedélzetre, látom, hogy a feleségem még bent alszik, kiülök, a kezembe veszek egy könyvet, majd megiszok egy kávét" - áradozott a hot! magazinnak Rékasi, aki azt is hozzátette, hogy feleségével közös nyaralása párterápiával ért fel.

"Itt nem lehet elmenekülni semmi elől, csak ketten vagytok, a hajó és a víz, illetve a hosszas beszélgetések" - folytatta élménybeszámolóját a 61 éves színész.
Kattints a további képekért!

Rékasi 2015 nyarán szenvedett súlyos motorbalesetet: a színészt egy szabálytalanul kanyarodó autós ütötte el. Egy friss interjúban bevallotta: úgy érzi, akkor egy kicsit meghalt a helyszínen, viszont megmagyarázhatatlan esemény történt vele, miután visszatért a klinikai halál állapotából.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Egészség
      A sós víz vajon tényleg egy titkos csodaszer? Nos, nem árt tudnod néhány dolgot erről a különleges folyadékról, mielőtt beépítenéd a napi rutinodba, hiszen megvannak a jótékony, valamint a káros...
      Lifestyle
      Van egy olyan extra összetevő, amit ha belecsempészel mindenki kedvenc levesébe, akkor garantáltan az egész család repetázni fog majd belőle, ugyanis bár ezt a fűszert viszonylag kevesen használják,...
      Utazás
      Az esetek többségében nem kell veszélyes helyzetektől tartanod, ha szállodai szobát foglalsz magadnak, mégis van azonban néhány biztonsági óvintézkedés, amivel érdemes tisztában lenned.
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...
      Sztárok
      A Rock 'n' Roll királya, Elvis Presley örökre beírta magát a zenetörténelembe, nemrég pedig unokái, Harper és Finley Lockwood is felhívták magukra a figyelmet – pedig még csak 16 esztendősek!
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...