Kiderült: Így történt pontosan Rékasi Károly balesete
Újabb részletek
A sofőr a vádirat szerint a kanyart levágva, kis ívben úgy próbált balra kanyarodni, hogy sem irányjelzőt nem használt, sem pedig a visszapillantó tükörbe nem nézett bele. Így nem is láthatta, hogy Rékasi a kanyarodás pillanatában motorjával már szabályosan megkezdte a vádlott előzését, és a színész fékezése ellenére sem tudta elkerülni, hogy 57-61 km/h sebességgel a személygépkocsi bal hátsó ajtajába hajtson. Rékasi a balesetben 20-21 métert repült, hat csontját törte, az egyik lába négy centivel rövidebb lett, és a koponyaűri, illetve agysérüléseivel együtt a gyógyulása nem hogy a 8 napot meghaladta, de összességében 1 évig tartott - olvasható a napilap hasábjain.
Már el is jegyezték egymást.