"Mindenben korlátoz" - Gyógyíthatatlan betegségben szenved a Kossuth-díjas színésznő

Pogány Judit régóta küzd gyógyíthatatlan betegségével. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő nemrég őszintén nyilatkozott az egészségügyi problémájáról, amely az élete szinte minden területére kihatással van.

Elismert művésznő

Pogány Judit páratlan karrierutat járt be: az 1944-es születésű színésznő a húszas évei elején lett a kaposvári Csiky Gergely Színház segédművésze, s ebben az időszakban ismerkedett meg későbbi férjével, Koltai Róberttel, akivel 2006-ban futott zátonyra a kapcsolata. Az igazi áttörést színészi pályájában az 1968-1969-es évad hozta el, amikor Zsámbéki Gábor friss diplomás rendezőként Kaposvárra szerződött, és szerepet kínált neki a Várj míg sötét lesz című darabban. A sajátos orgánumú művésznő játszott a Nemzeti Színházban is, később azonban visszatért Kaposvárra, majd egy rövid időre szabadfoglalkozású lett, 2004 óta pedig az Örkény István Színház társulatának tagja. Mindemellett számos film és szinkronszerep is jelzi Pogány Judit nevét, aki az évek során seregnyi rangos díj büszke tulajdonosa lett. Egy friss interjú kapcsán azonban nem a kivételes pályafutása vagy az elismerései kaptak főszerepet, hanem a színésznő egészségügyi állapota: mint kiderült, Pogány Judit évek óta küzdelmet folytat a gyógyíthatatlan betegségével.

Lapozz tovább a részletekért!

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      A csillagok most nem pihennek: három csillagjegy különösen erős energiák kereszttüzébe kerül a héten. Vajon te is köztük vagy?
      Lifestyle
      Vannak hetek, amikor minden egy csapásra megváltozhat – három csillagjegy most pontosan ilyen időszak elé néz. Az univerzum fontos döntések elé állítja őket, melyek hosszú távon formálhatják életük...
      Lifestyle
      Ahogy a Z generáció egyre több tagja lép be a munkaerőpiacra, a fiatal munkavállalók megtanulják kihasználni a rendszert, hogy megszerezzék a kontrollt a munkakörnyezetük felett.
      Sztárok
      Bizonyára sok rajongó ült a tévéképernyők előtt szomorúan A Nagy Duett második élő show-jának végén, ugyanis egy olyan páros esett ki a zsűri és a nézők pontjai és szavazatai alapján, akiket bizony...
      Lifestyle
      Az Ikreket bajba sodorhatja egy ígéretesnek tűnő ajánlat. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      A TV2 sztárja egy Kiss Márk által tervezett ruhában tündökölt Till Attila mellett, és bizony azt kell mondjuk, lélegzetelállító volt benne.