Ilyen volt Patrick Swayze életének utolsó éve: meglepő részletek láttak napvilágot a színész végső napjairól

Patrick Swayze halála megrázta az egész szórakoztatóipart: senki sem számított arra, hogy a színész mindössze 57 évesen eltávozik az élők sorából 2009-ben hasnyálmirigyrák miatt. A betegséggel több mint egy évig küzdött a Dirty Dancing sztárja, mielőtt feladta volna a harcot – most kiderült, milyen volt Swayze életének utolsó egy éve.

Álomkarrier

Patrick Swayze a texasi Houstonban látta meg a napvilágot 1952. augusztus 18-án – édesanyja tánciskolát vezetett, ahol a fiatal férfi gyakran részt vett a táncórákon, de tehetséges volt jégkorcsolyázásban és gimnasztikában is. 20 évesen végül New Yorkba költözött, hogy táncművészetet tanuljon két balettiskolában, a mozivásznon pedig nem sokkal ezután, 1979-ben tűnt fel, ami után sorra jöttek a sikerek és az egyre nagyobb szerepek. A nagy áttörést a Dirty Dancing című film hozta számára, nevét ekkor ismerte meg az egész világ – ez a szerep igazán közel állt hozzá, hiszen hasznosítani tudta benne balett-táncos múltját. Pályafutásában az 1980-as és 1990-es években érte el csúcspontját, de még a 2000-es évek elején is színészkedett, ám korábbi sikereit már nem tudta újból elérni. 2008 elején kiderült, hogy negyedik stádiumú hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála, ez pedig mindent megváltoztatott: karrierjében és magánéletében is csúcsokat és mélypontokat élt meg, mialatt a betegséggel kezelték.

Lapozz a folytatásért!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      Ránia és Letícia királyné gyakran tűnik fel hasonló stílusú ruhában – legyen szó elegáns gálavacsorákról, hivatalos eseményekről vagy hétköznapibb megjelenésekről –, emiatt pedig sokan úgy vélik,...
      Lifestyle
      A Ráknak fontos döntéseket kell hoznia a karrierjével kapcsolatban. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      Árpa Attila nyert az idei InStyle Men of the Year gálán az Év Médiaszemélyisége kategóriában - a színész-műsorvezetővel és szerelmével a helyszínen készítettünk interjút.
      Sztárok
      Tegnap este az InStyle Men újra megrendezte exkluzív díjátadóját, a MEN of the Yeart. A gálaesten tíz kategóriában díjazták azokat a férfiakat, akik saját területükön kivételeset alkottak, akik...
      Egészség
      Sok helyen foglalkoznak az interneten, köztük a TikTok-on is azzal influenszerek, hogy mennyire káros, rágózól, vagy ha lenyeled a rágót. A szóbeszéd valóban igaz lehet, és legrosszabb esetben rákot...
      Lifestyle
      A körforgalomban sokan meg szokták szegni a szabályokat, de van egy dolog, amiért keményen büntet a rendőrség. Most felhívták a figyelmet, hogy ezt semmiképp nem csinálhatod az autóddal.