A manöken nagyon vágyott a szabadságra, ezért is határozott úgy, hogy rögtön az érettségi után férjhez megy – mint mondta, egyáltalán nem bánta meg a döntését, de utólag rájött, hogy az egésznek semmi értelme nem volt. Szülei nem ellenezték, amikor 18 évesen oltár elé állt, és akkor sem tettek megjegyzéseket, amikor a házasság négy hónap után felbomlott.