Sztárok

Ritka alkalom: soha nem hallott titkokat árult el a magánéletéről Palik László

Évek óta nem nyilatkozott családjáról és saját életéről Palik László, a népszerű televíziós azonban most kivételt tett.

Így született meg a műsor ötlete

A héten elstartolt Palik László új YouTube csatornája, a Palikék világa by Manna. A csatorna több formátummal is várja a nézőket, az egyik a Futtában című műsor, amelynek első, rendhagyó adásában „akasztották a hóhért”: Palik ezúttal nem kérdezett, hanem válaszolt. Laci elmesélte, hogyan született meg a sosem látott műsor ötlete.

A futásnak köszönhetjük ezt is: kitaláltunk egy rendszert, ugyanis amikor az ember beül egy stúdióba, vagy egy kávéház szegletébe és kezdődik egy komoly beszélgetés, ott védőfalak vannak, előttem is, előtted is, ott viselkedünk. Egy szint után futás közben nem tudunk viselkedni, mert levegőért kapkodunk, küzd az ember. De tudunk közben beszélgetni, és nagyon oda tudunk figyelni a másikra” – magyarázta Laci. Ez a műsor pont erről fog szólni, a médiaszakember futás közben ismert, érdekes emberekkel beszélget majd.

Az első adásban Palik falai is leomlottak, és eddig sosem hallott titkokat árult el magáról. „Tudod mi volt a becenevem az áltiban? Husi!” – kezdte Laci. A folytatásért olvass tovább!

Lapozz!

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Sztárok
Sztárok
A színpadon és képernyőn egyaránt zseniális Christine Pascal filmrendezőként, illetve forgatókönyvíróként is maradandót alkotott, élete végül mégis szomorúan ért véget.
Lifestyle
Az Oroszlán nagy áttörést érhet el az életében. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Angelina Jolie fantasztikus estélyit választott a 2024-es Golden Globe-gálára: a színésznő minden jelenlévőt lenyűgözött, pompás megjelenését pedig egy jó darabig még biztosan emlegetni fogjuk.
Egészség
Lehet nem is figyelsz rá, és rutinból mosod a fogad, de ilyenkor jönnek elő azok a hibák, amik hosszú távon meg fogják bosszulni magukat.
Fashion&Beauty
Szeretnél az új évben egy kis frissességet és merészséget vinni a stílusodba? Idén télen nem csupán a sötét árnyalatok és a klasszikus darabok kerülnek előtérbe. Itt az ideje, hogy felfedezd a fehér...
Sztárok
Hajnal Bettina hiába lett a 2023-as Nagy Ő győztese, Jákob Zoltánnal később szétmentek, és a következő párjával sem maradtak együtt túl sokáig.