3+1 meglepő érdekesség az Oscar-díjról: ezekről a ritkán emlegetett tényekről még biztosan nem hallottál te sem!

A 95. Oscar-gálán az Amerikai Filmművészetek és Filmtudományok Akadémiája ezúttal is 23 kategóriában díjazza majd a filmeket és alkotóikat. A díjátadó ceremóniát Los Angelesben a Dolby Színházban rendezik meg, a házigazda pedig Jimmy Kimmel humorista lesz.

Mindenki tűkön ülve várja már az idei díjátadót

Közeledik az Oscar-díjátadó: az idei jelölteket már január 24-én bejelentették, azóta pedig csak izgulunk, hogy ki kapja az idei év elismeréseit. Március 13-án, magyar idő szerint hajnalban adják majd át a kultikus szobrocskákat, ennek apropóján tekintünk vissza az Oscar-díj történelmére és érdekességeire. Tudtad például, hogy a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémiát már a 20-as évek végén megalapították, hogy elismerhessék a filmgyártás kiemelkedő alakjait és produkcióit? Lapozd fel galériánkat a részletekért!

A lovag, a filmtekercs és a kard Cedric Gibbons, az ír-amerikai művészeti igazgató volt az, aki kitalálta a filmtekercs előtt álló, kardot markoló lovag alakját, vagyis a közismert szobrot. A filmtekercs öt karikája az Akadémia díjának eredeti kategóriáit, vagyis a színészeket, a rendezőket, a producereket, a technikusokat és az írókat jelképezte. A kard pedig az iparág jólétének és fejlődésének védelmét szimbolizálta. 1928 elején George Stanley szobrász alkotta meg a terv háromdimenziós változatát. Az arcnélküli, áramvonalas alak alatt mozgott a filmtekercs. A szobrocska eredeti kialakítása nem, a talapzat mérete viszont változott. 1945-ben fogadták el a jelenlegi szabványt.
Kattints a további képekért!

Egy magyar-angol koprodukcióban készült film is versenyez majd az aranyszoborért a következő Oscar-gálán, melyre március 12-én kerül majd sor Los Angelesben.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      Videós beszélgetés-sorozatunkban arra keressük a választ pszichológus szakértő segítségével, hogyan tudunk nőként az öregedés pozitív oldalára koncentrálni, még akkor is, ha néha nehéz megélnünk az...
      Sztárok
      Kórházba kerülése óta egyszer sem vette fel a kapcsolatot a nyilvánossággal a 88 éves Ferenc pápa, most viszont ez a pillanat is elérkezett.
      Sztárok
      Dupla résszel érkezik szombaton a TV2 csatornáján az új grandiózus sorozat, a Hunyadi – a történelmi széria főszereplője, Kádár L. Gellért a széria sajtótájékoztatóján felelevenítette Femcafe.hu-nak...
      Lifestyle
      Az incidensre februárban, egy kínai fesztiválon került sor. A robot egyszer csak elindult az egyik néző felé, majd olyasmit tett, amiből egyértelműen arra lehetett következtetni, hogy támadni akar.
      Sztárok
      A Szeretettel, Meghan című új életmódsorozat ezen a héten debütált, és máris számos emlékezetes pillanatot tartalmaz – köztük például a sussexi hercegné vallomását arról, hogy férje, Harry herceg egy...
      Lifestyle
      A most következő képrejtvényt valóban csak azok képesek pár perc leforgása alatt megfejteni, akik emberfeletti IQ-val rendelkeznek.