Hihetetlen, mit tett Harry és Meghan a néhai Erzsébet királynővel: a sussexiek csúnyán elbántak az uralkodóval

Pedig a herceget és a hercegnét állítólag jó szándék vezérelte, mégsem azt érték el a kedves gesztusnak szánt cselekedetükkel, amit reméltek.

Megsértették a királynőt

Mint azt tudjuk, Harrynek és Meghannak ezidáig két gyermeke született: elsőként egy fiú, Archie Harrison Mountbatten-Windsor látta meg a napvilágot 2019 májusában, majd őt követte 2021 júniusában a kis Lilibet Diana, aki köztudottan Erzsébet királynőről és Diana hercegnéről kapta két keresztnevét. A Lilibet ugyanis a néhai II. Erzsébet királynő beceneve volt: a brit uralkodót gyerekkorában többen is így szólították, köztük apja is, később pedig Fülöp herceg volt az, aki Lilibetnek becézte kedvesét. És hogy miért ragadt Erzsébetre ez az aranyos keresztnév? Nos, a királynő állítólag gyerekkorában nem tudta kimondani az Elizabeth nevet, így ehelyett Lilibetként kezdett hivatkozni magára: rendre így írta alá személyes leveleit is, ezért szülei is ekképpen kezdték szólítani őt. Utoljára Fülöp volt az, aki használta ezt a szívmelengető becenevet Erzsébet irányába, hiszen ezt köztudottan nem sokan merték megtenni, mivel igen intimnek és bensőségesnek számított így hívni a királynőt. Nos, Harry és Meghan épp az uralkodó iránt érzett tiszteletükből fakadóan döntöttek úgy, hogy Lilibetnek nevezik el legkisebb gyermeküket, ám azt nem gondolták volna, hogy ezzel óriási botrányt robbantanak ki a családban…

A sussexiek azt, hogy a Lilibet nevet adják lányuknak, kedves gesztusnak szánták, ám a dolog nem éppen úgy sült el, ahogyan azt tervezték. A királyi szerző Tom Quinn szerint ugyanis ezzel óriási botrányt robbantott ki a családban a hercegi pár, hiszen Károlyék úgy érezték, névválasztásuk tiszteletlenséget sugároz Erzsébet felé, aki csak a magáénak vélte ezt a nevet, szinte kisajátította azt.
Kattints a további képekért!

Kamilla nem mindennapi tervet eszelt ki május 6-ra: a királyné ellopná Károlytól a reflektorfényt a koronázása napján, méghozzá nem is akárhogyan és akármivel.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Home&Design
      A fürdőszoba színe nem csupán esztétikai kérdés, hanem meghatározza a tér hangulatát, befolyásolja a reggeli frissítő rutinokat és az esti lazítás élményét is – ezért érdemes tudatosan választani és...
      Lifestyle
      Talán már te is többször elhatároztad, hogy áttérsz a növényi alapú étrendre, de reggel mégis a szalonnás reggeli mellett döntöttél, vagy megfogadtad, hogy havonta négy könyvet elolvasol, mégis...
      Fashion&Beauty
      Fashion&Beauty
      Nem csupán egy irodai viselet része, hanem egy kreatív, sokoldalúan variálható kiegészítő, amely egy kis extra karaktert ad bármilyen outfithez!
      Lifestyle
      Szakmai téren fellendülés várható az Oroszlán számára. Napi horoszkóp.