Ő az egyik legfontosabb férfi Iszak Eszter életében - Dobrády Ákos kezdhet aggódni?
Ma már nagyon jó a kapcsolat Iszak Eszti és az öccse, Krisztián között, de ez nem volt mindig így. Gyerekként gyakran veszekedtek, sőt, verekedtek egymással, felnőttként azonban minden megváltozott: mindig számíthatnak egymásra, és ott segítenek a másiknak, ahol csak tudnak. A VIVA gyönyörű műsorvezetője úgy érzi, neki kell terelgetni öccsét az életben, és szerinte ez soha nem is fog megváltozni.
Ritkán tudnak találkozni
„Krisztián nagyon cuki gyerek volt, de eleinte sokat veszekedtünk, és előfordult, hogy verekedtünk is. Tíz évesen például már nagylánynak éreztem magam, ciki volt, hogy az öt éves kistesóm mindig a sarkamban van, és derogált az ovissal játszani. Gondolom, ez minden testvérpárnál így van, ahol 1-2 évnél nagyobb a korkülönbség” – emlékezett vissza Eszti, aki öt éves volt, amikor öccse megszületett.
A Tükröm, tükröm című műsor szépségtanácsadója ma már természetesen egészen más szemmel néz a testvérére. „Most már nagyon jó a viszonyunk, nagyon gyakran beszélünk telefonon vagy chaten, de találkozni sajnos csak ritkán tudunk. Krisztián Szegeden tanul szociológiát, így többnyire akkor futunk össze, ha mindketten hazamegyünk Dunaújvárosba, vagy ha neki Budapesten van dolga” - árulta el Iszak Eszti, aki jóképű öccsét az Instagram-oldalán is megmutatta a nagyvilágnak.