Egymásnak esett a Nox énekesnője és Zámbó Jimmy egykori barátja, bődületes pénzről van szó

Kirobbant a botrány Péter Szabó Szilvia, és Vona Károly fénytechnikus között. A Nox énekesnője őrületes pénzekkel tartozik Zámbó Jimmy egykori barátjának.

Péter Szabó Szilvia szerint felnőtt férfiak nem így rendezik a problémáikat

Igazán ritka eset, amikor a bulvármédiában valamilyen zeneszakmai botrány robban ki, de például a Fekete vonat koncertjénél is volt erre példa. Akkor is felkapja az ügyet a sajtó, ha valamilyen jogdíj vita alakul ki két híres előadó között. A bulvárban láthattunk ilyet például MC Hawer és Lagzi Lajcsi között.

Most azonban a Nox együttes énekesnője és Vona Károly világosító között zúdult fel egy vita, akivel Péter Szabó Szilvia anno együtt dolgozott.

Az énekesnő állítólag rengeteg pénzzel tartozik a fénytechnikusának, akitől úgy tudni, végrehajtás alatt van az ügy. Zámbó Jimmy egykori barátja nem nyugszik, amíg meg nem szerzi a pénzét. A galériánkban mutatjuk az ügy részleteit!

Vona Károly a Blikknek az élettörténetét is elmesélte. Anno festő-mázoló szakmát szerezett, de nagyon vonzotta a zene, ezért elkezdett a Karthago együttes mellett dolgozni. Később sima kisegítőből fénytechnikus lett belőle.
Kattints a további képekért!

A Nox népszerű énekesnője, Péter-Szabó Szilvia a legelfoglaltabb sztáranyukák közé tartozik. Ennek ellenére a koncertek és a televíziós feladatok mellett, a konyhában is fantasztikusan teljesít.

Leadfotó: TV2

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Az esetek többségében nem kell veszélyes helyzetektől tartanod, ha szállodai szobát foglalsz magadnak, mégis van azonban néhány biztonsági óvintézkedés, amivel érdemes tisztában lenned.
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...
      Sztárok
      A Rock 'n' Roll királya, Elvis Presley örökre beírta magát a zenetörténelembe, nemrég pedig unokái, Harper és Finley Lockwood is felhívták magukra a figyelmet – pedig még csak 16 esztendősek!
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...
      Utazás
      Meddig kell még várnunk az igazi tavaszra? Nos, az előttünk álló héten biztosan nem érkezik meg, helyette olyasmit kapunk a nyakunkba, amitől rögtön lehervad a mosoly az ajkunkról.
      Lifestyle
      Meglepő, mi lett a sorsa az Európai Bizottság hét évvel ezelőtti irányjavaslatának, mely a félévenkénti óraátállítás megszüntetését szorgalmazta az Európai Unió területén.