Natalie Portman férjhez ment

A bájos amerikai színésznő vasárnap éjszaka végre kimondta a boldogító igent, két év jegyben járás után. A nagy eseményre, Kalifornia egyik festői szépségű tengerpartján került sor.

Portman és vőlegénye, a francia származású táncos és koreográfus Benjamin Millepied, szűk családi és baráti körben fogadtak egymásnak örök hűséget. A zsidó szertartást - a színésznő apai ágról zsidó vallású, mivel Jeruzsálemben született - az éj leple alatt tartották, otthonuk meghitt környezetében.

A 31 éves Oscar-díjas színésznő és párja, a Fekete Hattyú című film forgatásán ismerkedett meg 2009-ben. Millepied, koreográfusként működött közre a filmben és a páros már a közös munka során el is kezdett randizni. Nem kellett sokat várni és 2010 decemberében már be is jelentették eljegyzésüket, illetve Natalie terhességét. Közös fiúk, Aleph már 14 hónapos.

Portman, a francia Madame Figaro magazinnak nyilatkozott személyes életéről: "Semmi sem fontosabb a magánéletemnél. Ez mindig az első helyen áll. Összehasonlítva, azt a  boldogságot, amit a családomtól kapok, minden más értelmét veszti és nem olyan lényeges."

Most, hogy a színésznő hivatalossá tette szerelmét, azon gondolkodik, hogy férjéhez hasonlóan, ő is francia állampolgárrá válik: "Most már megvan a lehetősége, hogy francia polgárrá váljak. Elérhetővé vált az édesapámmal közös francia álmom. 12 éves koromban Párizsban éltem és az apám adta nekem a Natalie nevet egy Gilbert Bécaud dal után, tisztelete jeléül. Minden dolog az életemben, egy francia család felé sodort."

Nézd meg Natalie Portmant az Ellen DeGeneres show-ban!

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
December 12-én berobbant a mozikba az új romantikus magyar vígjáték, a Hogyan tudnék élni nélküled?, amely már most hatalmas népszerűségnek örvend.
Lifestyle
A Bakot egy bizonyos esemény, amire nem számított, rádöbbenti arra, mennyire fontos is a családja. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Karácsonykor sorra követik egymást a családi összejövetelek és a rokonlátogatások, ezért érdemes még most beszereznünk néhány elegáns, alkalmi ruhát, amikben csinosak lehetünk az ünnepek alatt.
Sztárok
Egyre több hölgy dönt úgy, hogy nem rejti el őszülő tincseit, hiszen szerencsére ma már igencsak elterjedt felfogás, miszerint a deresedő frizura is lehet divatos, elegáns – ezt pedig számos női...
Sztárok
Thomas F. Wilson elsősorban a Vissza a jövőbe című kultikus filmekből lehet ismerős, ám azt bizonyára a legtöbben nem tudják, mennyit változott 2024-re a Biff Tannent alakító színész.
Lifestyle
Utalvány vagy bankkártyára utalás - sokan továbbra is csak a már két ismert opcióról tudnak, pedig a palackok visszaváltásánál igenis távozhatunk készpénzzel az üzletből. Mutatjuk, hogyan.