Sztárok

Hiánypótló alkotás született: érkezik az első magyar karácsonyi mozifilm, itt az előzetese

Elkészült az első magyar egész estés karácsonyi játékfilm. A Nagykarácsony című vígjátékban igazi sztárparádé várható, a hazai színészek színe-javával.

Új karácsonyi klasszikus született

Nagy hiányossága a magyar filmművészetnek, hogy eddig nem készült kifejezetten magyar karácsonyi film kis hazánkban. Ennek azonban most vége, hiszen idén – pontosabban november 25-én – bemutatásra kerül Nagykarácsony címmel a legelső, ami a #Sohavégetnemérős című Wellhello-filmet is jegyző Tiszeker Dániel rendező második nagyjátékfilmje.

A hiánypótlás és a műfaj komplexitása tetszett. A karácsony speciális ünnep, mindenki életében jelen van, vallástól, országtól, kultúrától függetlenül, ezért meglehetősen különös a viszonyunk vele. Ekkor van a legtöbb lánykérés, de ekkor történik a legtöbb öngyilkosság is. Közönségfilmet akartam, ami amellett hogy vicces és megható, tanulsága is van” – mondta el a rendező az Indexnek.

A Nagykarácsony főhőse a tűzoltó Arnold, akinek egy balul elsülő romantikus lánykérés következtében összeomlik az élete: nemcsak a szívét törik össze, de egy furcsa baleset hatására még tériszonyos is lesz. Persze ahogy azt már a nagy klasszikus karácsonyi filmekből megtanultuk, az ünnepek alatt bármilyen csoda megtörténhet.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült romantikus vígjátékban Ötvös András, Zsigmond Emőke, Pokorny Lia, Scherer Péter, Szabó Kimmel Tamás, Rujder Vivien, Csuja Imre, Szerednyey Béla, Mészáros Máté, valamint Hernádi Judit szerepelnek.

Íme, az első kedvcsináló előzetes:

Kamarás Ivánról, a Mintaapák című sorozat színészéről és a Dancing with the Stars legújabb szériájának egyik versenyzőjéről csak kevesen tudják, hogy két fiú, Igor és Zalán édesapja, akik immáron kész férfiak, és rendkívül hasonlítanak apjukra, főleg Zalán. Mutatjuk, mennyire!

Leadfotó: facebook.com/NagykaracsonyFilm

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Sztárok
Lifestyle
Bár a címben említett két módszer is sok háziasszony szerint hatékony konyhai praktika, van még egy zseniális trükk, amit kipróbálhatsz.
Egészség
Nem csupán a fogyásban segíthet az, ha belecsempészed reggel a vízbe ezt a különleges összetevőt.
Fashion&Beauty
Megannyi híresség mellett természetesen a frissen eljegyzett Selena Gomez is részt vett a londoni BAFTA-gálán: nos, a színész-énekesnő mindenki rabul ejtett lehengerlő ruhájával a vörös szőnyegen, de...
Lifestyle
Sztárok
A jordán királyi pár tavaly augusztusban tarthatta kezében első unokáját, a gyönyörű Iman hercegnőt, aki örökölte édesanyja és nagyanyja minden szépségét, most pedig egy újabb taggal bővült a királyi...