Nagy Ferót most ezzel noszogatja a fia, a Beatrice énekese alaposan be van fogva

Ha valaki, akkor Nagy Feró már biztosan nem mai gyerek. A fia azonban nem akarja, hogy a Beatrice frontembere nagypapásan otthon üljön.

A énekes ezért vállalja még a mai napig is a bulikat

Emlékezhetünk, amikor egyszer az X-Faktorban beszóltak Nagy Ferónak, hogy nem tud énekelni. Erre ő azzal vágott, hogy na igen, de ettől még ő a Nagy Feró, aki óriási hatással volt a zenei életre.

A Beatrice zenekar anno még 1969-ben alakult meg. Az együttes a '70-es évek végén és a '80-as évek elején élte fénykorát, amikor a magyar punk mozgalom egyik vezető zenekaraként vált ismertté. Nagy Feró karizmatikus személyisége és provokatív szövegei miatt a Beatrice gyakran került összetűzésbe a hatóságokkal, de emiatt csak jobban imádták a fiatalok.

Nagy Feró már kicsit lenyugodott, de továbbra sem akarja szögre akasztani a mikrofont. A galériánkból kiderül, mivel noszogatja a fia!

Az elmúlt években Nagy Feró továbbra is aktív maradt a zenei életben, pedig így a 80. születésnapjához közel már megtehetné, hogy visszavonul.
Kattints a további képekért!

Nagy Feró a Mokka műsorába ment beszélgetni a pápalátogatásról, azonban a beszélgetés milyensége meglepő fordulatot vett.

Leadfotó: TV2

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Láttad már Will Ferrell legidősebb fiát, Magnust? Nos, ha még nem, akkor érdemes néhány pillantást vetned rá, ugyanis igencsak jóképű fiatalemberré vált az évek során.
      Fashion&Beauty
      Ariana Grande nemrég a Graham Norton Show vendége volt, a műsorban pedig egy szenzációs Chanel ruhakölteményben mutatkozott a kamerák előtt.
      Lifestyle
      A csillagok ma megváltoztathatják a Bika életét. Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      A Mérleg életét alaposan megbolygathatja egy rég elfeledett tartozás vagy hitel, ami váratlanul kerülhet a felszínre februárban, ami talán nem is az övé, hanem egy családtagjáé. Íme a február havi...
      Fashion&Beauty
      A divatvilág egyik időtlen kiegészítője, amely nemcsak praktikus, hanem elegáns és karakteres is. Az utóbbi szezonokban különösen felkapottá vált, nemcsak a klasszikus fekete és barna árnyalatokban,...
      Egészség
      A többség az íze, vagy éppen az élénkítő hatása miatt issza a kávét, na de a fogyás miatt? Megmutatjuk, hogy van-e benne igazság!